„Ajándékozz meg egy menhelyi kutyust!” – Nyílt nap Balatonfüreden (veol.hu)

Mikulás-napi nyílt napot szerveznek a Balatonfüredi Ebmenhely önkéntesei a Bajcsy-Zsilinszky utca 53. szám alatt december 7-én, szombaton 13-16 óra között.

A szervezők célja egyfelől az, hogy mindenki lehetősége szerint csomaggal, például táppal, meleg ruhafélével, játékkal ajándékozza meg a menhely árva kutyáit, másrészt mind többen ismerjék meg az önkéntesek ottani munkájukat.

A cél az is, hogy ha valaki alkalmas rá, és megvannak a megfelelő körülmények, akkor vásárlás helyett fogadjon be egy menhelyi kutyát.

Szombaton kutyasétáltatásra és adományok elhelyezésére is lesz lehetőség – írja a veol.hu.