Agrárminiszter: világelsők között a magyar méz, össze kell fogni érte (mti)

A magyar méz a minőségét tekintve a legfelső kategóriába tartozik a világon, összefogással jelentősen nőhetne a mézágazat jövedelemtermelő képessége – mondta Nagy István agrárminiszter Siófokon pénteken.


A tárcavezető a Magyar Professzionális Méhészek Egyesületének kongresszusán hangsúlyozta: már nem fenntartható, hogy a Magyarországon termelt méz nagy részét hordós kiszerelésben adják el, a méhészeknek meg kell mutatniuk, hogy a termelésben és az értékesítésben is közösen tudnak előre lépni.

Nagy István szerint a magyar méznek komoly piaca lehet Kína, amely bár az „egész világot elárasztja mézzel”, magyar mézet akar venni, akár 6-10 ezer forintos üvegenkénti áron is, mert egyre több a tehetős polgára, akinek fontos, hogy kiváló minőségű élelmiszereket fogyasszon.
„Megvolna a magyar méz útja, csak meg kellene fordítanunk Nyugatról Keletre” – fogalmazott.

A mintegy kétszáz méhészeti szakember előtt a tárcavezető az ágazat problémái, kihívásai között szólt a méhcsaládok számának csökkenéséről és az önbeporzó napraforgóról. Megjegyezte: a méhpusztulás ütemét látva csak idő kérdése, hogy Magyarország legyen az a hely, ahol a legsűrűbb a méhpopuláció Európában.

Az önbeporzó napraforgó a miniszter szerint az egész ökoszisztémára negatív hatással lehet.    A gazdálkodók a biztosabb hozam és a nagyobb termésmennyiség érdekében a napraforgó vetésterületének több mint felén már önporzó fajtát vetnek, amely nem ad nektárt. Az önporzó fajta vetésterülete drasztikusan nő, a tárcavezető az agrárkutató intézettől kérte e folyamat hatásainak vizsgálatát.

A Magyarországon termelt mézfajták közül a napraforgó a legjelentősebb, jelenleg a teljes mennyiség 34 százalékát teszi ki, megelőzve a repcét (21 százalék) és az akácmézet (19 százalék).

A másfél évtizede alakult, a 20 ezer magyarországi méhészből 1400 tagot számláló Magyar Professzionális Méhészek Egyesülete kongresszusának részvevői a kétnapos eseményen előadásokat hallhatnak a mézfogyasztás népszerűsítésének marketingeszközeiről, a környezetváltozásnak a méhészetre gyakorolt hatásairól, a bioméhészetről és egyebek mellett az akácméz pollentartalmának meghatározásáról is.