Egy Holter-készüléket, azaz 24 órás EKG vizsgálatra alkalmas eszközt adományozott a keszthelyi kórháznak a Szív-és érbetegek helyi egyesülete és alapítványa.
A készüléket a napokban adták át. A keszthelyi kórházban megrendezett eseményen dr. Kató Csaba orvosigazgató köszöntő szavait követően Olexa Imre, a Keszthelyi Szív- és Érbetegek Egyesülete elnöke mutatta be a közel harminc éves csoportot, melyhez kapcsolódva egy alapítvány is működik. A két szervezet összefogásával sikerült beszerezni a Holter – készüléket. Az elnök elmondta, hogy ez nem csak az egyesület tagjainak segítségére lesz, hanem Keszthely és környéke minden lakóját, akinek a keszthelyi kórházba érkezve szükséges lesz e diagnosztikai eszköz használata. A készüléket a Keszthelyi Szív Alapítvány kuratóriumának képviseletében Olexa Imréné adta át, s dr. Horváth Csaba, a kardiológiai részleget is magában foglaló belgyógyászati osztály vezetője vette át.
-Közel háromszázezer forintba került a készülék, melyet a tagok hozzájárulásából tudtunk beszerezni – mondta el érdeklődésünkre az átadást követően Olexa Imréné.
Az új eszköz a már meglévő, eddig három darabos Holter-műszerpark újabb darabja, így gyorsulnak a kivizsgálások és csökken a várakozási idő, ami azt jelenti, hogy a szükségesség megállapítása után néhány nap múlva már sor kerülhet a vizsgálatra.
-Ez a készülék 24 órás EKG monitorozásra szolgál. A szívritmuszavarok, illetve a koszorúér betegségek diagnosztikájában használjuk. Itt a kórházban így már napi négy vizsgálatot tudunk elvégezni, tehát heti húszat. Gyakorlatilag folyamatos a kihasználtsága ezeknek az eszközöknek- tudta meg a zaol.hu dr. Horváth Csabától.