A strandszezon nyitányára még várni kell, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) és az Önkéntes Tűzoltó Egyesület azonban már csaknem félszáz, köztük balatoni, budapesti „csillagtetős fürdő” fenntartójával kötött megállapodást. Tavaly ötven balatoni strandon, illetve strandi medencénél vigyázták a fürdőzőket a tanfolyamokon felkészített egyenruhás fiatalok, s miután a szervezet biztonságos szolgáltatásának híre túljutott a Balatonon, a múlt évben már dunai, sőt alföldi stranddal rendelkező városok is hozzájuk fordultak az igényeikkel.
– Az idei nyáron nyolc balatoni, köztük két rohammentő felszereltségű sürgősségi hajóval dolgozunk, és – mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt – március 18-án a budapesti Wiking Yacht Club kikötőjében bemutattuk az első, esetkocsi felszereltségű dunai mentőhajónkat – mondta el Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke. Ismertetése szerint eddig már több mint negyven strandfenntartó önkormányzattal kötöttek szerződést, és fokozatosan készülnek a szezonkezdésre.
– Június 15-én, a nyári iskolai szünet első napján, majd 29-én, a főszezon első napján teljes létszámmal állunk szolgálatba – előreláthatóan a múlt nyárinál jóval több fürdőhelyen – jelentette ki a szolgálat vezetője.
A Vízimentők Magyarországi (kezdetben balatoni – a szerk.) Szakszolgálata 1999 őszén alakult meg a zánkai gyermeküdülőben, s azóta több mint háromezer embert mentettek ki a Balatonból a ma már ezer aktív taggal dolgozó egyesület önkéntesei – írja a magyarnemzet.hu.