Ekkora „szabad préda” már nincs több a tó körül, ennek vagyunk mi az útjában – mondja a Magyar Narancs interjújában Bukovszki András, az Aligai Fürdőegyesület elnöke. A civil szervezet azt tervezi, hogy a végsőkig harcolnak a település mindenki számára használható Balaton-partjáért.
magyarnarancs.hu: A nyár óta egy októberi és egy novemberi bejegyzés szerepel mindössze az Aligai Fürdőegyesület (AFE) Facebook-oldalán, ez alapján – és mert valójában az önkormányzati választás óta nagy a csend a Club Aliga ügyében addig oly harcos és hangos civil szervezet körül – akár úgy is tűnhet, feladták a harcot. Ez történt?
Bukovszki András: Nem adjuk meg azt az örömöt sem a balatonvilágosi polgármesternek, sem a Club Aliga-fejlesztőnek, hogy feladjuk. Erőt gyűjtöttünk, elnökválasztást is tartottunk, így kerültem én az alelnökiből az elnöki tisztségbe, hamarosan újraéled a Facebook-oldalunk is. A csapatunk nem széledt szét, sőt, erősödött, jelenleg is párhuzamosan több ügyön vagyunk rajta. Véleményezzük a kormányzati elfogadás előtt álló vízparti tervet, ami például megszüntetné a Club Aliga kijelölt közútjait és közparkjait, a közterület helyett a közhasználatú fogalmat alkalmazva, ami viszont már lehet magánterület is, az meg bármikor lezárható. Küzdünk az ellen, hogy az Aliga II-es területen (ez volt a hajdani pártüdülőben a pártvezérek számára elkerített rész) lévő Kádár-szigetet ne tudja magánbirtokká tenni a bérlő, maradjon esély arra, hogy egyszer, szebb időkben újra a köz használhassa. A Club Aliga kikötőjének negyedik használatbavételi engedélyezési eljárása zajlik, az előző hármat sikerrel akadályozta meg az AFE, a bíróság rendre nekünk adott igazat, legutóbb novemberben; a bíróság szerint a hatóságnak nem a kiemelt beruházásokról szóló kormányrendelet, hanem a helyi építési szabályzat alapján kellett volna eljárnia. Az ügy érdekessége, hogy a képviselő-testület jóváhagyása nélkül, a polgármester által megbízott ügyvéd perbe lépett az AFE ellen, a beruházó Pro-Mot Kft. és az engedélyeket kiadó kormányhivatal pernyertességét támogatva. A kikötő vízjogi létesítési engedélye ügyében pedig márciusban lesz a bírósági tárgyalás, ugyancsak az egyesület perindítása nyomán. Ennél is előbb, még e hónapban az általunk oda nem illőnek vélt vízi élménypark témájában indul a bírósági per.
A cikk folytatása itt elolvasható.