A turisztikai szektor meg fogja szenvedni a válságot (turizmus.com/Inforádió)

A vidéki szállodák még kivárnak, de napról napra több a lemondás és az átfoglalás a belföldi piacról is- derült ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége északi régióülésén. Vélhetően a belföldi vendégkör sem menti meg a szezont, mert sorra mondják le a befoglalt konferenciákat és céges rendezvényeket, továbbá az egyéniek is elkezdték átfoglalni, illetve lemondani a rendelésüket.

A tanácskozáson a tapasztalatokról szólva a szakemberek arról beszéltek , hogy a belföldi egyéni vendégek  megpróbálnak minimális veszteséggel foglalásokat lemondani, majd egy későbbi időpontra jóval kedvezőbb áron befoglalni.

Nem bíznak sikeres szezonban azok a szállodák sem, amelyeknél meghatározó az üzleti utazók aránya, hiszen ezek a vendégek is eltűnhetnek abban a pillanatban, amikor – döntő részben a nyugat-európai földrészen bejegyzett – anyavállalataiknál korlátozzák, vagy leállítják a külföldi utazásokat.

Eközben  Varga Mihály pénzügyminiszter az Inforádió Aréna című műsorában arról beszélt, hogy már láthatók a koronavírus-járvány gazdasági hatásai, a szállodaiparban a 40-50 százalékos foglaláslemondás sem ritka, nemcsak a kínai, hanem az európai vendégek is el is maradnak. A turisztikai és a vendéglátószektor ezt nagyon meg fogja szenvedni, úgy vélte, jó eredmény lesz, ha nullszaldóra ki tudnak jönni. Elmondása szerint figyelemmel kísérik, hogy más országokban hogyan kezelik a vírus gazdasági hatásait. Úgy látják, eddig csak azokat az eszközöket élesítették, amelyekkel a vállalkozói csődöket el lehet kerülni.

A kormány 2020-ra plusz 3,7 százalék és mínusz 0,3 százalék közötti növekedési forgatókönyvekkel számol, attól függően, hogy a koronavírus-járvány világgazdaságra kifejtett hatása – annak mélysége, elhúzódása – milyen lesz – mondta a pénzügyminiszter.

Kormányzati segítséget ígért Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus miatt veszteségeket elszenvedő gazdasági szereplőknek.

„Világjárványra kell felkészülni, amelynek a turizmusra és azon keresztül a gazdaságra gyakorolt negatív hatásait áprilisban lehet megbecsülni. Ezért a 2020-as és a 2021-es költségvetést is újra kell tervezni, gazdasági korrekciós alapokat kell létrehozni”, jelentette ki a kormányfő a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évnyitó konferenciáján.