A túl sekély víz a halaknak is balesetveszélyes lehet (sonline.hu)

Elkezdődött az őszi haltelepítés a Balatonnál. Elsőként Keszthelyen és Fonyódon eresztették vízbe a pontyokat csütörtökön a Balatoni Halgazdálkodás munkatársai. A következő hónapokban a társaság tógazdaságaihoz legközelebb fekvő és megfelelő vízmélységű helyszíneken folytatódnak a munkálatok – írja a sonline.hu.

 

A varászlói tógazdaságban nevelkedtek azok a pontyok, amelyeket csütörtökön engedtek a vízbe Keszthelynél. Az őszi telepítés első napján ott csaknem két és fél tonna hal került a Balatonba. Fonyódon, a kutyás strandnál pedig 550 kilogramm kétnyaras ponty került a tóba. A halgazdálkodási társaság telepítéssel foglalkozó munkatársainak bőven akad még dolga december közepéig. Két- és háromnyaras pontyokból idén legalább 300 tonnát kell kötelezően telepíteniük a Balatonba és a Kis-Balatonba. Eddig azonban még csak valamivel több mint 25 tonnát teljesítettek.

Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője a lapnak elmondta, idén is a megszokott minőségű és mennyiségű hal kerül a tóba, azonban a korábbi évekhez képest kevesebb helyszínen zajlik majd a telepítés. Ennek oka elsősorban, hogy a szállítási költségek megdrágultak, illetve néhány telepítési helyszínen olyan sekély a víz, hogy nem lehetne biztonságosan leengedni a halakat. Nagy Gábor hozzátette, azoknak a horgászoknak sem kell aggódniuk, akik távolabb pecáznak egy-egy telepítési helyszíntől. A haljelöléses vizsgálatokból tudják, hogy a halállomány az élőhelyi adottságok nem pedig a haltelepítési helyek arányában oszlik el.

 

Pogányvölgyi-víztározó

A megye kisebb tavaiba is telepítenek halat az ősszel. A hetesi Pogányvölgyi-víztározóba 40 mázsa ponty kerül majd október végén, november elején. Pavelka Béla tógondnok kiemelte, csak akkor tudják szaporítani a halállományt, ha a vízállás megfelelő lesz és a minősége is javul. A kisgyaláni halastóba – horgászversenyek miatt – csak október közepén telepítenek halat. Tormási István, a Tógazda Zrt. Horgász­egyesület titkára érdeklődésünkre elmondta, a tervek szerint 25 mázsa háromnyaras, fogható méretű pontyot és legalább 20 mázsa vegyes keszegfélét telepítenek a vízbe. Erre csaknem 5 millió forintot költenek.

 

Megvárják, hogy megteljen a meder

A nagybajomi ötös-hárs víztározónál idén ősszel nem telepítenek halat. Szabó János, a Nagybajom és Vidéke Horgász Egyesület elnöke elmondta, az elmúlt két év annyira csapadékhiányos volt, hogy jelenleg körülbelül 150 centiméternyi víz hiányzik a tóból. – Valamelyest ugyan mérséklődött az aszályos helyzet az elmúlt hetekben, de nincs annyi víz a mederben, hogy biztonságosan tudjunk telepíteni – hangsúlyozta Szabó János a sonline.hu-nak. – Már kétszer átéltünk hasonlót. Egyszer 2009-ben, majd 2012-ben volt hasonlóan kevés víz a tóban, de szerencsére helyreállt a szint. Bízunk abban, hogy ősszel és télen lesz annyi csapadék, hogy tavasszal tudjunk telepíteni halakat – mondta a Nagybajom és Vidéke Horgász Egyesület elnöke.