A szokásosnál jóval melegebb év volt a tavalyi (met.hu)

2020 időjárását enyhe évkezdet, aszályos és egyben fagyos tavasz, szélsőséges csapadékeloszlású nyár és ősz, majd enyhe december jellemezte. 2020 a harmadik legenyhébb telet, a harmadik legszárazabb tavaszt, a tizedik legmelegebb augusztust, a hetedik legszárazabb novembert és a hetedik legenyhébb decembert hozta 1901 óta – az Országos Meteorológiai Szolgálat beszámolója szerint.

 

Összességében az 1981–2010-es normál időszak átlagánál 1,2 Celsius fokkal melegebb, a csapadék szélsőségek ellenére átlagosan nedves év volt a tavalyi. 2020 a 2000-es évvel együtt a hatodik helyre került az 1901-től kezdődő hőmérsékleti rangsorban. A 2020-as év hazai hőmérsékleti viszonyai tehát jól illeszkednek a globálisan melegedő trendbe. A csapadék éven belüli eloszlása hosszabb-rövidebb időszakra jelentősen eltért a szokásostól 2020-ban, ami a régiónk szélsőségesebbé váló csapadékellátottságára utal. Az éghajlatváltozás miatt különösen fontos az éghajlat állapotának folyamatos nyomon követése, ez a sikeres alkalmazkodási folyamat alapja is egyben.

Az év átlag körüli hőmérsékletű, de igen száraz januárral kezdődött, majd februárban tavasziasan enyhe és szeles időjárás uralkodott. A hónap elején néhány napig közel tíz fokkal melegebb volt, mint a sokévi átlag. Drávaszabolcson február 2-án a csúcshőmérséklet elérte a 18,2 fokot, így új napi hőmérsékleti rekord született. Február elején és a végén egy-egy hidegfront átvonulása orkán erejű széllökésekkel járt. A 2020-as tél a harmadik legmelegebb volt 1901 óta. Március közepétől elmaradt a csapadék, s több hullámban sarkvidéki eredetű hideg levegő árasztotta el térségünket. Országszerte többször is igen komoly fagyok fordultak elő. Március 24-én a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön, síkvidéken is összefüggő hóréteg alakult ki. 2020-ban a legnagyobb hóvastagságot, 28 cm-t, március 25-én Máza állomáson mértük. Április első három napján országszerte fagyott, országos napi minimumhőmérsékleti rekordok dőltek. Csak a május volt hidegebb a sokévi átlagnál 2020-ban, közel két fokkal. Áprilisban a szokásos csapadék kevesebb, mint harmada, májusban pedig alig több mint fele hullott, a harmadik legszárazabb tavasz volt a tavalyi. Az aszály és a fagyos idő jelentős károkat okozott a korán fejlődésnek indult gyümölcsösökben.

A nyár csapadékos, meleg, de nem túl forró volt, komoly hőhullám nem alakult ki. Az átlag körüli július után az augusztus a tizedik legmelegebbnek bizonyult 1901 óta. 2020-ban a legmagasabb hőmérsékletet augusztus 30-án mértük: Mezőkovácsházán 37,4 Celsius fokot rögzített az automata. A csapadékos nyár során felhőszakadások és viharok okoztak jelentős károkat. Országosan június közepe és vége, július 17-26., augusztus 3-5. és augusztus közepe voltak a legcsapadékosabb időszakok. Jellemzően heves zivatargócokból, szélsőséges területi eloszlásban érkezett a csapadék. A nyár legcsapadékosabb napja július 24-e volt, amikor Vése állomáson özönvízszerű eső hullott, 178 mm-es értékkel megdőlt a napi csapadékrekord, emellett a délnyugati országrészben több állomáson is meghaladta a napi összeg a 100 mm-t azon a napon. Míg augusztusban a Tisza vonalától keletre alig esett, addig a Nyugat-magyarországi-peremvidéken heves zivatarok pusztítottak, néhol dióméretű jéggel. Celldömölkön augusztus 17-én 24 óra alatt 135 mm zúdult le, ami a havi összeg több mint 60%. Ez az érték új napi rekordot is jelent.

Az ősz még nyárias idővel indult, de szeptember végétől változékonyabbra és hűvösebbre fordult az idő. Szeptember végén helyenként újra jelentős csapadék zúdult le rövid idő alatt, majd októberben több mediterrán ciklon is érintette térségünket. A sok csapadék hatására több vízfolyáson: a Sajó, Bódva, Hernád vízrendszerében és az Ipoly folyón is árhullám alakult ki. Október közepén a Mátrában már havazott. A szokatlanul csapadékos október után 7. legszárazabb november következett, mivel a hónap folyamán kiépült hideglégpárna miatt jellemzően, csupán ködszitálásból származott a csapadék. November végén, a Kelet-európai síkságon átvonuló légörvény hidegfrontja hozott havat Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyék területére, de ez nem maradt meg tartósan.

Az év utolsó hónapját igen enyhe időjárás jellemezte, a 7. legenyhébb december volt a tavalyi 1901 óta- írja a met.hu.