A Ranolder felújított kápolnáját áldotta meg az új veszprémi érsek (Keszthelyi TV)

Első keszthelyi szentmiséjét tartotta meg hétfőn reggel 8 órakor az új veszprémi érsek. Udvardy György a szentbeszédben az ima és az imádság fontosságára hívta fel a jelenlévő Ranolder iskolások figyelmét. A ceremóniát követően az iskola újonnan felújított kápolnáját is megáldotta az augusztus 31-én beiktatott érsek.

Minden hónap első hétfőjén 8 órakor tartják a közös iskolamiséket a keszthelyi Ranolder iskolásoknak. Az októberi alkalmon Udvardy György celebrálta a szentmisét. Az új veszprémi érsek köszöntötte a diákokat és felhívta a figyelmüket arra, hogy október a rózsafüzér hónapja, mivel október 7-dike Rózsafüzér Királynője, az Olvasós Boldogasszony emléknapja. Kérte a híveket, hogy minden nap egy tizedet imádkozzanak el, és kérjék az Isten segítségét.

Az érsek itt léte során az iskolába is látogatást tett. Ezen az alkalmon az intézményben található, felújított kápolna előtt elmondta, örvendetesnek találja, hogy a diákoknak ismét van egy lehetőségük akár magukban is elmondani egy imát. Az evangéliumot követően megáldotta az iskola tanulót, dolgozóit és a kápolnát is.

„Ami azért nagy kincs, mert ahol az oktatás, nevelés folyik napról napra a fölkészült tanárokkal a szülők bizalmát élvezve, ott megjelenik a hitnek a nevelése is. Hiszen látjuk, hogy a krisztusi ember az, aki a természetes növekedést a természetfelettivel együtt akarja megélni.” – nyilatkozta Udvardy György a Keszthelyi TV-nek.

A kápolna helye korábban egy tanterem volt, azonban az iskola úgy döntött, hogy 70 év után újra megépítik a helyiséget az eredeti funkciójának megfelelően. Ez a tanévkezdésre készült el. Az iskola vezetése úgy látja, az áldással lett teljes a felújítás.