Bő egy hónapja nyitotta meg a Pajti csapata a NemSzomszédot, amely kizárólag távol-keleti ízekre és főleg a szusira fókuszál. Keszthely új helyét tulajdonképpen a vendégek igényei keltették életre azzal, hogy a Pajtiban alkalmanként felbukkanó japán fogás olyan népszerűvé vált rövid idő alatt, hogy végül már az állandó kínálatból is kihagyhatatlan volt. Meglátogattuk a NemSzomszédot.
Vannak olyan helyzetek, amikor egyértelművé válik, hogy változtatni kell a vendégek igényei miatt, Keszthelyen pedig ez egy egészen különleges utat tört magának: sok vendég a megszokottól eltérő ízekért tér be a Pajtiba, amely először kávézónak indult. A távol-keleti ételek iránti érdeklődés miatt merült fel a tulajdonosokban, hogy mi lenne, ha tartanának egy pop-up jellegű szusis vacsoraestet.
„A eseményre nagyjából 20 fővel számoltunk, aztán végül 60 igény futott be, mire lezártuk a további foglalás lehetőségét. Annyira jól sikerült az esemény, hogy még egyszer megszerveztük, akkor 80 főig mentünk el” – meséli Vass Ákos.
A több mint két évvel ezelőtti eseménytől több lépcsőfok vezetett a saját helyig, amely február 25-én nyitott. Ákos azt meséli, hogy az est után a szusi először vacsoraajánlatként szerepelt a kínálatban, az ezt követő hetekben pedig egyre többen keresték ebédidőben is.
„Miután az ebédmenübe is bekerült, szintén nem telt el sok idő ahhoz, hogy az állandó étlapon is elérhető legyen. Folyamatosan nőtt a kereslet, nagyon sokan rendeltek, mi pedig elkezdtük a konyhánkat ehhez igazítani, aztán kitaláltuk, hogy válasszuk külön. Így született meg a NemSzomszéd” – fejti ki.
A cikk folytatása itt elolvasható.