A nagyvárosaink mellett a Balaton is a koncertélet központja (dalszerzo.hu)

Az Artisjus adatai alapján készült 2018-as Zeneipari jelentés részletesen bemutatta a koncertek területi megoszlásának egyenetlenségeit, az egyes megyék, illetve alapvetően az ország nyugati és keleti fele közötti különbségeket. Nagyon jól kirajzolódnak a koncertélet központjai, amiken kívül viszont igen kevés élőzenei eseménnyel találkozhat a helyi közönség.

A nagyvárosaink mellett Sopronban és a Balatonon is jelentős számú, több mint ezer zenei rendezvényt tartottak – olvasható a dalszerzo.hu-n közzétett összeállításban.

A megtartott koncertek száma az utóbbi néhány évben stabil emelkedést mutatott: 2016-ban 18 656, 2017-ben 20 007, 2018-ban 22 050 koncert adatait dolgozta fel az Artisjus; ez évről évre 8, majd 10%-os emelkedést jelent. A könnyűzenei koncertek száma 2017-ről 2018-ra nagyjából 7%-kal nőtt.

Az Artisjushoz beérkezett adatok összesen 91 853 darab, 2018-as koncerten elhangzott különböző zeneműről szóltak. Ezeknek a daloknak a könnyűzenei koncerteknél 9%-a, a komolyzenében pedig 7%-a volt új, vagyis kétévesnél nem régebbi szerzemény.

A könnyűzenei koncerteken a megszólaló dalok háromnegyede magyar szerzemény volt, ami az előző évihez képest magasabb arány . A komolyzenében is többségben voltak a magyar művek, de a tavalyihoz képest enyhén csökkent az arányuk: a 2018-as elhangzások 62,26%-a volt hazai szerző műve.

Az élőben legtöbbször játszott dal a Hungária együttes régi slágere, a Csókkirály volt.