A legelső – 85 éve történt (kekszalag.reblog.hu)

Évfordulók időszakát éli a hazai vitorlázás. Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő vitorlásversenyét tavaly rendezték meg félszázadik alkalommal, idén viszont nyolcvanötödik születésnapját ünnepli a Kékszalag. 

Tavaly volt a jubileumi 50. verseny. A 2019-es – július 18-án rajtoló – verseny pedig azért különleges, mert 85 évvel ezelőtt 1934-ben volt az első. Ráadásul a versenyt szervező Magyar Vitorlás Szövetség az idén ünnepli 90 éves fennállását – írja a kekszalag.reblog.hu.

Az évfordulók felsorolása után lássuk röviden, hogyan jött létre a Kékszalag: 1934-ben a legismertebb versenyvitorlázók arra jutottak, hogy a partok érintése nélkül érdemes lenne egy 140-160 km-es navigációs versenyt rendezni, amely komoly felkészültséget, tudást és egész embert kíván. A Hungária Yacht Club ezért kiírta a regattát a Balaton kék szalagjáért.

A verseny megszervezésében többek között Antal Miklós, Grofcsik János, dr. Tuss Miklós, dr. Keresztúry Gyula és barátaik vállaltak főszerepet és úgy döntöttek, hogy a versenyen bármilyen vitorlással el lehet indulni. Végül 1934. július 27-én 21 hajó indult el Balatonfüredről.  Ezt a versenyt Rabonbán 30-as cirkáló nyerte Ugron Gábor kormányzásával.