A lángos és a fagylalt ára is emelkedett a Balatonnál (zaol.hu)

Sült hekk, lángos és fagylalt. Olyan finomságok, melyek a Balaton partján különösen népszerűek. Az alapanyagárak emelkedése azonban a Balaton-parti vendéglátóegységeknél is drágulást hozott. A zaol.hu összeállításában a déli part árváltozásait vette górcső alá.

A mostanában oly gyakori nyári hőhullámok időszakosan ugyan feltöltötték a strandokat vendégekkel, azonban néhány nagykanizsai vendéglátós szerint még nem indult be igazán a szezon. Véleményük szerint erre még egy hetet várni kell, hiszen az emberek nagyobb része az előző évek tendenciáját követve július közepére időzíti a nyári szabadságát.

Köztük a nyaralótulajdonosok, valamint akik házat bérelnek egy-egy hétre, s a vendégek, akik szállodában kapcsolódnak ki. A közös bennük, hogy mindegyikük imádja a balatoni életérzést, melyhez elengedhetetlen a sült hekk, a lángos, a kolbász, egy pohár sör és a fagylalt.

A nagykanizsai Vizlendvai László és családja már a huszadik szezonját tölti Fonyódligeten, a Ligeti Vitorlás éttermet vezetik. A balatoni halak, illetve a hekk mellett lángost is árulnak. Vizlendvai László szerint az áremelést egyetlen balatoni vendéglátós sem úszta meg, ugyanis szinte minden alapanyag ára „elszállt”.

A legszembetűnőbb változás az étolaj árában tapasztalható, közel 40 százalékkal drágult.
Tavaly 800 forintba került egy sajtos-tejfölös lángos, az idén az ezer forintot közelíti – mondta a tulajdonos. – Ugyanez a helyzet a népszerű hekktörzs esetében is, melynek tíz dekagrammja 50 forinttal kerül többe az előző évhez képest. A visszajáró vendégeik nem reklamáltak, hiszen még mindig olcsóbbak, mint például egy siófoki étterem.

Hasonlóan vélekedett a nagykanizsai Molnár Márton, aki családjával éttermet és büfét vezet Balatonmáriafürdőn harminc éve. A tavalyi évhez képest az összes ételük 50 forinttal drágult. Náluk egy „sima” lángos 700, a sajtos-tejfölös pedig 1000 forint. Molnár Márton úgy érzi, a Balaton még mindig népszerű a turisták körében, az árak emelkedésétől függetlenül jó évre számít. Szerinte a látogatók egyáltalán nem lepődnek meg a magasabb költségeken, hiszen az élelmiszerüzletekben is többet fizetnek.

A fagylaltosoknál is tapasztalható árváltozás. Wilheim Dávid, a balatonmáriafürdői Pingvin fagyizó tulajdonosa a második szezonját tölti a településen, a tavalyi 300 forintos gombócárat minimális mértékben emelte. Ismerősöktől hallott olyat, hogy más Balaton-parti településen 500 forint felett is kínálnak egy adagot, amit már túlzásnak tart.

Kollégája és barátja, a nagykanizsai Buzsics Viktor néhány településsel arrébb, Balatonbogláron üzemelteti a Tejvirág fagylaltozót. A Platán strand melletti helyen tavaly több árkategóriában árulta a hűsítő édességet, az idén pedig 450 forintban maximalizálta egy gombóc árát. Pontosan tudja, hogy drágábbak az átlagnál, viszont minőségi terméket árulnak és élményfagyizást kínálnak. Észrevételei szerint sok magyar vendég szívesen vásárol hazai készítésű termékeket.