Helyt adott a Mosolygó Balatonföldvár egyesület kérelmének, és a Pécsi Törvényszék ítéletével ellentétben megsemmisítette a veszprémi kormányhivatalnak a balatonföldvári Nyugati-strandon épülő kikötőre kiadott engedélyét a Kúria – írja a nepszava.hu.
Két hete még úgy tűnt, a kikötőépítés ellen öt éve küzdő, a beruházás engedélyeit a bíróságon rendre megtámadó civil szervezet halasztást kér az eljárásban: az egyesület elnöke, Herényi Károly Facebook-posztjában bejelentette, megegyezett a kikötőt építő Balabo Kft.-vel, hogy bizonyos összegű alapítványi támogatásért cserébe visszavonják keresetüket, s míg az alku feltételeit tisztázzák, a per négy hónapos szüneteltetését kérik. Herényi úgy érvelt, be kell látni, a kikötő olyan állapotban van, hogy a megépülését már nem tudják megakadályozni, maximum a befejezést tudják késleltetni, ezzel viszont az önkormányzatot fosztják meg majdani bevételeitől, illetve nagy eséllyel egy kártérítési pert is indíthat a Balabo, melynek vége akár százmilliókra is rúghat.
A bejegyzés megjelenése után több egyesületi tag is jelezte, ha megvalósul a megállapodás a Balabóval, kilépnek a szervezetből, ám a tagság néhány nappal később a per folytatása mellett döntött, s ezt elnök is elfogadta. Így a Kúria az eredeti időpontban tárgyalta az egyesület kérelmét, s a civileknek igazat adva ismét új eljárásra kötelezte a kormányhivatalt. Az egyesület bizakodik, ugyanis az indoklásban elhangzottak alapján elvileg nem épülhet kikötő a strand területére.