Összesen bruttó 2,4 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatásból több utat is felújított a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Veszprém megyében 2018-ban, ezzel nőtt a közlekedés biztonsága, derült ki a társaság tájékoztatójából.
A közutas cég szakemberei az egyes útszakaszokon egyebek mellett aszfaltkiegyenlítő és kopóréteget terítettek, elvégezték a betonfelületek korrózióvédelmét, kicserélték a korlátokat, megújították a hidakat, a vízelvezető rendszert. Ezenkívül kitisztították, illetve kicserélték az átereszeket, útszegélyeket, valamint szintbe emelték a közműszerelvényeket, tartós burkolati jeleket festettek, ahol kellett, buszmegállóknál peronokat építettek.
Így mintegy nettó 187 millióból teljesen megújult a 7217-es jelű, Veszprém-Balatonalmádi közötti út 1,9 kilométeres szakasza. Korszerűbb lett a 7311-es jelű, Nagyvázsonyt Vigántpetenddel összekötő több mint 1,5 kilométeres szakasz, illetve a híd is, összesen nettó 134 millió forintból. A felújítással biztonságosabban lehet közlekedni az egy kilométeres Devecser és Sümeg közötti összekötőn, a 7324-es úton is, ami 76 millió forintba került nettóban. A két település között az út felújításakor a kivitelező átépítette a körforgalmú csomópontot is. Új utakon közlekedhetnek a járművek a Dudar-Bakonyszentkirály közötti 1,5 kilométeren, a 8219-es jelű úton, a munkálatokat nettó 100 millióból végezték el. Mindemellett megújult az öt kilométeres, Jánosháza és Pápa közötti, 8043-as jelű út, amely mintegy nettó 426 millió forintba került a kivitelezőknek – írja a veol.hu.