A könyvtár zárva, de szabad a kölcsönzés Balatonfüreden (balatonfured.hu)

A november 10-én életbe lépett kormányrendelet értelmében a füredi könyvtár is bezárt. Az épületbe ugyan nem lehet belépni, de lehetőséget biztosítanak a kölcsönzésre.

A tavasszal is hasznosnak bizonyult szolgáltatásunkat újra indítottuk – mondta el a balatonfured.hu-nak Tóth Györgyi, a könyvtár igazgatója. Olvasóik a teljes nevük vagy olvasójegy-számuk megadásával elküldhetik  e-mailben – a szerző és a cím feltüntetésével – a kölcsönözni kívánt könyvek listáját, de telefonon is bediktálhatják a kérésüket. Az összekészített könyvcsomagok előre egyeztetett időpontban a könyvtár oldalsó, mozgássérültek által is megközelíthető bejáratánál vehetőek át hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között.

Az olvasmányok kiválasztásában segítség lehet a könyvtár honlapján található katalógus, ahol szintén az olvasójegy számával és jelszóval azt is ellenőrizhetjük, hogy épp milyen könyvek vannak nálunk. A lejárt határidők miatt nem kell aggódni, hisz a zárlat feloldásáig a már kikölcsönzött könyveket automatikusan meghosszabbítják.

A tavaszi zárlat idején sokan és örömmel fogadták a könyvek elvitelének lehetőségét – emlékezett vissza Tóth Györgyi. Az újabb vészhelyzet miatti zárás óta eltelt egy hét alatt már közel száz olvasó jelezte, hogy szeretné igénybe venni ezt a szolgáltatást. Akik koruknál vagy betegségüknél fogva nem tudnak személyesen eljönni a könyvcsomagért, azoknak kollégáink az előírt védőfelszerelésben kiszállítják azt, illetve a Szociális Alapellátó Központ vállalta, hogy az ő ellátottaikhoz elviszik a becsomagolt könyveket. Az önkormányzat jóvoltából a könyvbeszerzésük nem állt le, érkeznek az új könyvek, amikre nagy igény van.

A zárva tartás idején a könyvtár munkatársai fogadják a beérkező igényeket, összekészítik a könyvcsomagokat és háttérmunkát is végeznek. A beiratkozott olvasók a katalógusból választott könyvre elő is jegyezhetnek, a szintén csomagoltan visszaérkező könyveket azonban nem adják ki azonnal: félre teszik őket és csak az előírt pihentetési idő után válnak ismét kölcsönözhetővé.