A kiskertek miatt pusztít a gyilkos kórokozó? (inforadio.hu)

Magyarországon is komolyan veszélyezteti a szőlőültetvényeket az aranyszínű sárgaság, amely több borvidéken is jelen van. A Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke szerint a szőlőtermesztők megfelelően védekeznek a kórokozó ellen, de a hobbiszőlők tulajdonosairól ugyanez már nem mondható el.

 

Az aranyszínű sárgaságot okozó amerikai szőlőkabóca a szőlő egyik legveszélyesebb kórokozója. A fertőzés következtében a tőkék terméshozama 20-50 százalékkal csökkenhet, a beteg növények száma évente megtízszereződhet – olvasható a Nébih honlapján.

A betegség elleni védekezéshez jelenleg nem áll rendelkezésre megfelelő növényvédő szeres eljárás, terjedése azonban megállítható az amerikai szőlőkabóca elleni kezelésekkel. Ahol ez nem megoldott, a tőkék 80-100 százaléka is megfertőződhet, és néhány év leforgása alatt ki is pusztulhatnak.

A kórokozó jelentőségét mutatja, hogy szerepel az Európai Unió tagállamainak közös karantén listáján, így az ezzel összhangban álló hazai növény-egészségügyi rendeletben is. Az élelmiszerláncbiztonsági törvény szerint bejelentési kötelezettség alá tartozik.

Európa néhány országában évtizedek óta, nyugati és déli szomszédainknál több éve jelen van. Magyarországon 2013 augusztusában észlelte először a kórokozót a Zala Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága Lenti város határában.

 

Zárlat is volt

Badacsonyban tavaly novemberben rendeltek el növényvédelmi zárlatot az aranyszínű sárgaság miatt – írja a Világgazdaság. Borbély Tamás, a Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke a lapnak elmondta: az intézkedés nem jelenti azt, hogy ne lehetne szőlőt vagy bort eladni a borvidékről. Értékesítési gondokat ezért nem okoz a zárlat.

Az intézkedés azzal jár, hogy metszés után el kell égetni a venyigét, gyéríteni kell a kéreg alatt áttelelő tojások számát olajtartalmú szerekkel, és rendszeres, rovarölő szeres kezelések is szükségesek a betegséget terjesztő kabócák ellen.

Borbély Tamás szerint a szőlőtermesztők megfelelően védekeznek a kórokozó ellen, de a hobbiszőlők tulajdonosairól ugyanez már nem mondható el. Ezért a kiskertek nagyobb gócpontot jelentenek, mint a nagyobb területen gazdálkodók.