A keszthelyi kastély a fő helyszíne a Netflix új fantasy-sorozatának (mti)

A keszthelyi Festetics-kastély cári palotaként lett a fő helyszíne a Netflix napokban bemutatott új, nagyköltségvetésű fantasy-sorozatának, amelyet szinte teljes egészében Magyarországon készített a streaming-szolgáltató.

 

A Leigh Bardugo regényeiből készült Árnyék és csont (Shadow and Bone) című sorozat a 19. századi Oroszország ihlette környezetben játszódik, természetfeletti erőkkel is rendelkező szereplői a sötétség ura ellen küzdenek. A nemzetközi sajtó szerint röviddel az április 23-i bemutató után máris kritikai és közönségsikert aratott a széria, több esetben a Trónok harcához mérik.
A nyolc részből álló első évadot szinte teljes egészében Magyarországon forgatták, a felvételek 2019 őszétől 2020 tavaszáig mintegy fél éven át tartottak. A budapesti stúdiókon, illetve a többnyire főváros környéki külső helyszíneken kívül a keszthelyi Festetics-kastélyban zajlottak forgatások, az épület és annak belső tere a filmbéli cár kis palotájaként jelenik meg, digitálisan négy hagymakupolás toronnyal is kiegészítve.
Keszthelyen 2019 novemberétől három héten át dolgozott a mintegy százfős forgatócsoport, volt olyan báli jelenet, amelynél több száz környékbeli statiszta is közreműködött. Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója az MTI megkeresésére kedden azt mondta, a forgatáskor még nem tudhatták milyen szerepet kap a kastély, de nekik is kellemes meglepetés volt, hogy ilyen látványos lett a szerepe.
Hozzátette, hogy a könyvtártól a tükörteremig a főépület számtalan terme, folyosója, lépcsőháza látható és felismerhető a szériában, valamint a főbejárat előtti udvar és a park is több jelenet helyszíne lett. Hosszú évek óta nem kapott ilyen jelentőséget egy filmben – utoljára talán a Kincsem forgatásakor – a Festeticsek palotája, ahol pedig évtizedek óta számtalan magyar és külföldi film készült.
Pálinkás Róbert jelezte, hogy máris érkeztek hozzá pozitív jelzések a kastély filmbeli szereplésével kapcsolatban. Úgy vélekedik, hogy más külföldi filmforgatási helyszínek esetéhez hasonlóan a sorozat révén megnövekedhet a látogatók érdeklődése, bízik benne, hogy sokakat vonz majd emiatt is Keszthely. És reméli, hogy a tervek alapján elkészülhet a második évad is, bár arra még nincs megállapodás, hogy ismét lesz-e benne szerepe a kastélynak.
A Netflix oldalán található sajtóinformációból tudható, hogy az Árnyék és csont főszereplői szinte alig ismert színészek, a széria alkotóinak ugyanis az volt az elképzelésük, hogy egy új világot teremtenek, amelyhez új arcokra volt szükség. A kivételek közé tartozik Ben Barnes, a sötétséget irányító tábornok, aki egyebek közt a Narnia krónikáiban is főszerepet alakított, illetve az anyját játszó Zoe Wanamaker, akit többek között az első Harry Potter-filmből, valamint a Poirot-filmekből ismerhet a magyar közönség.
A sorozat internetes (IMDb) adatlapja alapján a nézők magyar színészekkel is találkozhatnak kisebb szerepekben, mások mellett feltűnik Bánfalvy Ágnes, Ubrankovics Júlia és Schmidt Sára. Joseph Trapanese zeneszerző egy interjúban azt is elárulta, hogy a sorozat zenéjét teljes egészében Magyarországon rögzítették.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság filmtámogatási adatbázisa szerint az Árnyék és csont az utóbbi években az egyik legnagyobb költségvetéssel forgatott sorozat volt Magyarországon. A táblázat szerint a teljes költségvetés megközelítette a 15 milliárd forintot, ebből csaknem 12 milliárd volt a gyártó közvetlen magyarországi költése.