A helyben maradást segítheti a Balatonnál az otthonteremtési támogatások kombinálása (Magyar Nemzet)

A Balaton és a főváros az a két régió, amely távolságtól függetlenül vonzó ingatlanpiaci célpont lehet. Az ingatlan.com szakértője szerint a magyar tenger nem csak a németajkúaknak lehet új otthona, hanem a csok plusz és a falusi csok kombinálhatóságának nyertese is lehet. 

A falusi csokot igénylők több mint fele (összesen) három gyereket tervez, az elérhető támogatott konstrukció pedig ebben az esetben a legmagasabb, jövőre 15 millió forint. Ha ehhez hozzászámoljuk a babaváró támogatás 11 millió forintra emelkedő maximumösszegét és a csok plusz maximálisan igényelhető ötvenmillió forintját – csupán az elérhető maximális összegeket összeadva –, a kisebb településeken hatalmas az ingatlanválaszték, főleg a nagyobba költözők esetében, ahol 150 millió forint a vásárlási értékhatár – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője

A szakértő hozzátette azt is, hogy a csokigénylők jelentős része kertes házat vásárolna, amelyből a külvárosokban, az agglomerációban (ezen belül akár a kistelepüléseken) találhat az igényeinek megfelelőt és megfizethetőt. Ráadásul a támogatott konstrukciók azonos havi törlesztőrészlettel nagyobb összegű hitel felvételének lehetőségét jelentik, mint ha a kamatplafonos piaci konstrukciókat választanák az érintettek. A nagyobba költözők esetében a meglévő vagy összesen tervezett gyermekek száma mellett az is számít, hogy gyakran a meglévő ingatlan eladásából származó összeg képezi az önerőt.

Ugyanakkor – jegyezte meg a szakértő – nem minden az anyagi tényező, a magyar családok felelősségteljesen döntenek, szinte nincsen, aki csupán a kedvezményes konstrukciók miatt vállalna három utódot úgy, hogy jelenleg nincs gyermeke.

A kombinálhatóság miatt a falusi csokos települések abszolút nyertesek lehetnek 2024-ben – folytatta a szakértő, – felkapottak viszont azok lehetnek inkább, amely valamely régiós, kistérségi központhoz, munkalehetőségekhez közelebb találhatók. A Balaton térsége pedig a támogatási rendszer nyertese lehet, mivel a csok plusz a helyben maradást is segítheti. Sok önállósodó fiatal ugyanis azért költözik el, mert a helyi ingatlanárakat nem tudja megfizetni, ám ha családalapításban is gondolkodnak, a bővülő, kombinálható támogatások révén már jobban elérhetők számukra a szülőhelyük térségében található ingatlanok. Ismert, csok igénybevételével az elsőlakás-vásárlók a nyolcvanmillió forintos összeghatárig illetékmentességet is kapnak. Járulékosan teljesülhet az otthonteremtő támogatások egyik célja, a helyben maradás elősegítése is.