A füredi rabbi – Séta Balatonüreden (veol.hu)

A Túrajó Egyesület A füredi rabbi elnevezésű kirándulásán május 30-án 10 órától résztvevők a Zsidó Kiválóságok Házát is bejárhatják.

A felújított régi zsinagógából indulva sétálhatnak egy klasszikus vidéki zsidó közösség hétköznapjainak útvonalán. Autentikus kísérőjük a füredi zsidó hitközség utolsó vezetőjének fia lesz, akivel becserkészhetik a rituális fürdő, a rituális metsző háza és a felekezeti iskola hűlt helyét, miközben megismerkednek a zsidó étkezési, istentiszteleti, családi, házaséleti, tisztálkodási és temetkezési szokásokkal.

Rácsodálkozhatnak a vallási és közösségi vezetők, a rabbi és a hitközségi elnök házaira, s mesélnek nekik arról, milyen tanulási és jótékonykodási szokások és konfliktusok mentén zajlott az élet a falakon belül és kívül. Felelevenítik nekik a két helyen is lerakott botlatóköveken megörökített családok emlékét, majd megismerik a filoxéravész utáni szőlőtelepítéseket finanszírozó „humánus” helyi bank létrehozásának történetét és elámulhatnak épületének ma is elegáns maradványain. A mai könyvtár épülete előtt felidézhetik az 1944-es országos jelentőségű, szomorú eseményt, amelyen bejelentették a magyar tenger zsidótlanításának befejezését.

A sétát a zsinagóga új szárnyában létrehozott, 132, többségében Nobel-díjas tudóst magyar, angol és héber nyelven bemutató, „Zsidók és csúcstechnika – Einsteintől napjainkig” című virtuális kiállítás megtekintésével zárják – írja a veol.hu.