Összesen 884 szervezet kapott kisebb-nagyobb összegű támogatást Somogyban az adó 1 százalékából. A legnagyobb összeget a fonyódi Gyermekmentő Támogató Alapítványnak adományozták, több mint 75 millió forintot kapott a szervezet.
A Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület kapta a második legnagyobb összeget, több mint kilencmillió forint jutott nekik az adózók egy százalékából. A harmadik a Siófoki Állatvédő Alapítvány lett, ők mintegy hétmillió forintra tettek szert. Úgy tűnik, az adózók továbbra is szívesen támogatják a természet- illetve állatvédelmet, mert a legtöbb pénzt kapott tizenkét szervezet fele ezzel foglalkozik. Ám az előző évekhez hasonlóan szívesen adtak a mentőszervezeteknek is.
A kaposvári Kutyatár Állat- és Természetvédelmi Egyesület nemrég három kennelt rendelt meg. Boncz Edit elnök amondó: hosszú távon számítanak az adó egy százalékra, s ezzel együtt az adományokra is. Sokan hoznak ételt a kutyáknak, de van olyan is, aki egy zsák táppal toppan be hozzájuk.
– Legutóbb csaknem 7,3 millió forintot ajánlottak fel számunkra az adózók – mondta Vörös Zsuzsa, a siófoki Állatvédő Alapítvány kuratóriumának elnöke. – Óriásiak a fenntartási költségeink, pillanatnyilag 170 kutyát és 80 macskát tartunk Siófokon, s évente közel 500 kutyát fogadunk be és adunk örökbe. Az adományok zömét a telephely működtetésére fordítjuk.
– Naponta 70 kiló kutyatápot használunk fel, közel 12 millió forint az éves állatorvosi számlánk, s vízre, villanyra és gázra havonta több mint 200 ezer forintot költünk, de a kenelek takarítása, fertőtlenítése is komoly összegbe kerül – folytatta. – Nyolc dolgozót alkalmazunk, a bérek és járulékok kifizetése is folyamatos kiadást jelent. A következő egy évben főként kisebb javításokra jut pénz: nagyjából egymillió forintot használunk fel a kenelek és kerítés karbantartására.
Míg néhány somogyi egyesület milliókhoz jut, addig számos szervezet legfeljebb tízezrekkel számolhat az 1 százalékból, a Nagybajomért Közalapítvány 33 660 forintot kapott. Németh Magdolna, az alapítvány kuratóriumi elnöke szerint ötlet és elhatározás kérdése, hogy kisebb összegből miként tudnak a lehető leghatékonyabban gazdálkodni. Osztanak és szórakoztatnak, kulturális rendezvényeken kívül a karitatív megmozdulásokat kiemelten fontosnak ítélik. – Hétfőn 1500 bébiételt veszünk át – tudtuk meg. – Ezt a helyi, illetve a pálmajori, a kiskorpádi és a jákói egy évesnél kisebb gyermekek között osztjuk szét, a gyermekek spagettis, banános finomságot és almalevet is kapnak majd. Az akciót negyedik éve folytatjuk, s évente általában kétszer kapunk felajánlást egy ismert nagy vállalattól. Ezen kívül ruhaadományokat juttatunk el a rászorulóknak, s arra is figyelünk, hogy közösségépítő rendezvényeinket minél szélesebb körben megismerjék a helybeliek. Indulásunk óta fontosnak ítéljük a közösségi összefogást, s azt, hogy a helyiek lehetőségeikhez mérten segítsenek egymásnak.
A cikk folytatása itt található.