A falu újszülöttjeit ünnepelték Tótvázsonyban (veol.hu)

A Tó-parkban, a fűzfa alatt elhelyezett kis táblácskákon az elmúlt években született gyermekek nevei szerepelnek. Idén nagyobb táblára volt szükség, mint az előző években, mivel 2017 májusa és 2018 májusa között 20 kisgyermek született a faluban, több, mint a korábbi esztendőkben.

Az elmúlt évben született babákat és édesanyjukat köszöntötték vasárnap. A szervezők a Tótvázsonyi Ifjúsági Egyesület és a Mini Manó Klub voltak. A klub 2002-ben alakult meg és amellett, hogy rengeteg programot szervez, az édesanyákat is közösséggé formálja. A gyermekek születésének pillanatától jelen vannak, komatálat ajándékoznak és támogatják egymást. Rendezvényeiken keresztül, egészen az óvodáig elkísérik a gyermekeket. A születésfa 2010 májusa óta állít emléket a településen született apróságoknak.