A “dolce vita” idén házhoz jön – Egy falat Olaszország a Balatonnál (roadster.hu)

A világ egyik legnépszerűbb úti célja alig pár száz kilométer tőlünk, most mégis távolabb van, mint eddig bármikor. Itthon is megtalálhatjuk azonban az olaszhoz hasonló életérzést a roadster.hu szerint.

Toszkána, szőlőhegyek, pihenés, csend…
Ha földrajzi adottságok tekintetében szeretnénk a legjobban megközelíteni az olasz varázslatot, akkor itthon két irányba is mehetünk. Ha kelet felé indulunk el, Tokaj-Hegyalja környékén találhatunk rá az olaszhoz hasonló életérzésre.
Az ország egyik leggyönyörűbb részén, a szőlőtőkékkel romantikusan felvarrt dombok között szikrázóan kék az ég, a szőlő, a fák és a bokrok zöld színe pedig szinte megállítják az időt, pláne, ha a főutaktól kicsit messzebb próbálunk megnyugvást találni. Tokaj, Mád, Bodrogkeresztúr… ha most nem is erre a régióra fókuszálunk, nem lett volna igazságos kihagynunk.

Ahogy a Balatontól északra eső vidéket sem, hiszen ez az a hely, ahol a nyári hónapokban az aranysárga naplemente szinte lehajol a dombok közé kinyitni velünk egy üveg finom bort.
A legszebb balatoni látványért elég a tó legkeletibb pontjáig mennünk. Még ha méltatlanul kevés történet is szól az akarattyai Magaspartról, tengerrel felérő horizont tárul itt elénk, a hetvenhét kilométerre fekvő túlpart pedig teljesen homályba vész.

A cikk folytatása itt található.