Ezen a hétvégén is több ezer kirándulót várnak a Balaton-régióba, a bringabarát szállások jelentős része megtelt a következő hétvégékre is, és ősszel is vonzerő a térség gasztronómiai kínálata – olvasható a Balatoni Turizmus Szövetség közleményében.
Az őszi időszakban több kerékpáros versenyt is szerveztek a régióban. A sportos események ezekben a napokban is tartanak.
Keszthelyen október 14-én például kerékpáros családi napot szerveznek, de Badacsonyban is várják a bringásokat azok a Food Truckok, amelyek a badacsonyi Gyertek át hozzánk elnevezésű eseményre települtek ki. Itt megkóstolhatják a kerékpárral érkezők a régió egyes vendéglátóinak finomságait, de a Balaton Bike 365 jóvoltából kerékpáros túrákon is részt vehetnek az érdeklődők. A kulináris akció érdekessége, hogy vasárnap, szeptember 15-én, pezsgős reggelivel várják az éppen arra járó turistákat – tette hozzá Varga László, a Balatoni Kör tagja, a Rolling Chef vezetője.
Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke szerint, kimondottan nagy húzóerő a gasztronómia a régióban. Számos olyan rendezvényt tartanak, amelyek miatt érdemes ide elutazni. Ezen a hétvégén például tökfesztivál zajlik a Kőröshegyi Levendulásban. Majd a Murci Gasztrofeszt-et tartják meg a Kishegyen, október 21-én. Itt 13 pincészet, 12 étterem, egy mindenmentes cukrászda és egy pálinkamanufaktúra kínálatát kóstolhatják meg a látogatók. Ugyanezen a hétvégén tartják majd a XVI. Szigligeti Süllőfesztivált, ahol a halak mellé finom borokat kóstolhatnak a vendégek, a környék pincészeteinek jóvoltából. Mint azt Fekete Tamás elmondta, a rendezvényekre érkezők nagy száma egyre inkább azt mutatja, hogy kezd igazán négy évszakos lenni a Balaton, ahová már nem csak nyáron érdemes elutazni – olvasható a közleményben.