A bioszféra és a biciklisek: fejletlennek mondható határ menti régiók (zaol.hu)

A természet értékeit megvédve, a turizmus fejlesztésével lehet a délnyugat-zalai térség gazdasági fejlődését is elősegíteni. Az öt országot érintő Amazon of Europe Bike Trail az első a Mura-Dráva-Duna bioszféra rezervátumot érintő kezdeményezésekből. Az egymillió hektárnál nagyobb területet gyakran említik Európa Amazonasának is, lévén a legnagyobb természetes folyórendszer Közép-Európában. A folyók 700 kilométerét foglalja magába Ausztriától Szerbiáig. Hazánk részéről a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kapcsolódott be a programba.

Cél a fenntartható turizmus megerősítése, s ezzel a bioszféra-rezervátum státusszal járó védettség gazdasági előnnyé válhat az itt élők számára.

Az UNESCO-védelem alatt álló bioszféra-rezervátumok olyan régiók, ahol a természetvédelem és a fenntartható területfejlesztés összekapcsolódik, egymást kiegészítve zajlik. A térséget lefedő tizenegy határ menti régió Ausztriában, Szlovéniában, Horvátországban, Magyarországon és Szerbiában egyaránt fejletlennek tekinthető. Leginkább a megszűnő munkahelyek és az elvándorlás jellemzi az említett térségeket. Ezért fejlesztésük érdekében mintegy 1200 kilométeren 26 szakaszból álló, 12 önálló védett természeti területet érintő kerékpáros útvonalat alakítanak ki az Alpoktól a Pannon-síkságig, azaz az ausztriai Murecktől a szerbiai Zomborig.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park területét Zalában érinti a tervezett nyomvonal Tornyiszentmiklóstól Murakeresztúrig, és részt vesznek a Duna–Dráva Nemzeti Parkon áthaladó szakasz kialakításában is. Az elképzelés részeként a kerékpárút-hálózat mentén táblák, pihenőhelyek, információs pontok segítik a turistákat. Ugyanakkor kerékpárút építése nincs benne, a cél az útvonal kerékpározható útként való kijelölése, kialakítása. A projektből Tornyiszentmiklóson és Letenyén a városközpontban helyeznek el információs táblát, amely felhívja a figyelmet erre a különleges kerékpárútra, a bioszféra-rezervátumra, továbbá útmutatásként is szolgál a turistáknak. Letenyén a tervezett gazdálkodási centrum mellett alakítják ki a pihenőhelyet, ahol a kerékpárosoknak lehetőségük lesz a gazdálkodási centrum megismerésére, a tanösvény bejárására. A tervezett nyomvonalon több irányítótáblát is kihelyeznek az árvízvédelmi töltésen Murarátkától Murakeresztúrig.

A program népszerűsítésére augusztustól októberig nemzetközi kerékpáros fesztivált rendeztek. Az öt országban és tizenegy rendezvényen 1700-nál többen vettek részt, a záróprogram biciklis vándorai Bázakerettyéről indultak az erdei vonatozással színesített körtúrára. Idén, 2020-ban újra megrendezik a kerékpáros fesztivált – írja a zaol.hu.