A Balatonnál nyílt meg az első hazai gyorstöltő (origo.hu)

A Shell a töltőhálózatot üzemeltető IONITY-vel együttműködve megnyitotta első elektromos villámtöltő állomását az M7-es autópálya mentén, a Balatonkeresztúr mellett. 

Mind a négy töltőpont akár 350 kW töltési teljesítményt kínál, ezt a teljesítményt jelenleg még egyetlen forgalomban lévő villanyautó sem tudja kezelni. A gyorstöltők 10-25 perc alatt fel tudják tölteni az új generációs elektromos járműveket, ami három-négyszer gyorsabb, mint az autósok számára jelenleg elérhető töltők – írja az origo.hu.

Ezzel egy időben jelenik meg hazánkban a Shell Recharge is,így Magyarország lesz a Shell 5. európai (és a világban a 9.) piaca, ahol a márkát bevezetik. A saját töltő 50 kW-os gyorstöltési kapacitást kínál, ami kevesebb az IONITY-énél, de a magyar átlagnál így is többször nagyobb.

Két állomáson vezették be a Recharge szolgáltatást, és azoknak az autósoknak kínál töltési lehetőséget, akik az M3-as autópályán, valamint az M7-es autópálya mentén Budapestről Szlovénia és Horvátország irányába utaznak. Mindkettő tesztüzemben működik. A kezdeti tesztidőszakot követően a bevezető ár töltésenként 1925 Ft lesz.