A Balatonnál megkezdi a „lekapcsolást” a Telekom – itt van a települések listája (napi.hu)

A legnagyobb szolgáltatók közül a Magyar Telekom korábban közölte, hogy májustól fokozatosan lekapcsolja a 3G-s hálózatunkat, ami június 30. után már sehol nem lesz elérhető. A régi hálózat lekapcsolására elsőként a fő üdülőterületeken – Balaton, Velencei-tó, Tisza-tó környezetében – kerül sor, hogy a telekomosok ezeken a településeken a már megerősített 4G-s hálózat hasznalátával kezdhessék a nyarat. 

 

A mobiltelefon-hálózatokban használt 3G-technológia ma már elavult, lassú, drága és nem hatékony – derült ki még tavaly ősszel a 3G jövőjéről szervezett konferencián. A kivezetés időpontjáról a szolgáltatók döntenek, a hatóság célja a fogyasztók védelme, a tudatos döntésekhez szükséges információ biztosítása – emlékeztet a napi.hu.

A telekomos lekapcsolás első körében a következő települések érintettek:

Ábrahámhegy, Alsóörs, Alsópáhok, Aszófő,, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Balatonakali, Balatonakarattya, Balatonalmádi, Balatonberény, Balatonboglár, Balatoncsicsó, Balatonederics, Balatonendréd, Balatonfenyves, Balatonfőkajár, Balatonföldvár, Balatonfüred, Balatonfűzfő, Balatongyörök, Balatonkenese, Balatonkeresztúr, Balatonlelle, Balatonmáriafürdő, Balatonőszöd, Balatonrendes, Balatonszabadi, Balatonszárszó, Balatonszemes, Balatonszentgyörgy, Balatonszepezd, Balatonszőlős, Balatonudvari, Balatonújlak, Balatonvilágos,  Csajág, Cserszegtomaj, Csopak, Dörgicse,Enying, Felsőörs, Felsőpáhok, Fonyód, Gyenesdiás, Hegymagas, Hévíz, Hollád, Káptalantóti, Kehidakustány, Kereki, Keszthely, Kisapáti,Kőröshegy, Kötcse, Kővágóörs, Köveskál, Lovas, Lovasberény, Mindszentkálla, Nemesbük, Nemesgulács, Nemesvita
Óbudavár, Ordacsehi, Örvényes, Paloznak, Papkeszi, Raposka, Révfülöp, Rezi,  Siófok,, Szántód,  Szentantalfa, Szentjakabfa, Szentkirályszabadja, Szigliget,  Tagyon,  Tihany, , Vonyarcvashegy, Vörs, Zalaapáti, Zalaistvánd, Zamárdi, Zánka

A Yettel több Baranya megyei településen már februárban kikapcsolta a 3G-t, a Balaton környékén április elején kezdte meg, mégpedig ezeken a településeken. A Vodafone is dolgozik a 3G kivezetésén.