A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akciót nyolcadik alkalommal szervezik meg. A szemétgyűjtési program keretében önkéntesek takarítanak az ország számos területén, köztük a Balatonnál is.
A balatoni régióból közel száz önkéntes csoport jelezte csatlakozását előzetes regisztrációval a március 18-24. között megszervezésre kerülő TeSzedd! akcióhoz. A balatoni csoportok többségét nyitottnak hirdették, ezekhez akár az adott napon is bárki csatlakozhat, hogy segítsen összegyűjteni az érintett területen a szemetet. A csoportok néhol előzetes regisztrációt kérnek, javasolnak, hogy megfelelő mennyiségű kesztyűvel, zsákkal tudjanak készülni az önkéntesek kiszolgálására – tájékoztat az eseményről a balatontipp.hu, amely a részletes helyszín listát is közzétette, folyamatos frissítés, bővítés mellett.
Aki csak az utolsó pillanatban döntött a bekapcsolódás mellett, az jó, ha kesztyűt visz magával. Azt mindenkitől kérik, hogy láthatósági mellényt viseljenek, mert a munkaterületek általában utak közelében lesznek.
Az akció központi honlapján közel hatvan olyan csoportot található időponttal, találkozási hellyel, ahová bárki csatlakozhat. A Balaton északi és déli parti települései egyaránt kiveszik részüket a szemétgyűjtésből.