A két háború közt a nyaralóépületek többségét még nem építészek, hanem a kivitelezéssel is megbízott helyi építőmesterek, illetve kőművesek tervezték. A harmincas években egyre intenzívebben kezdett beépülni a tópart, az egyre növekvő számú építkezés azonban az építészeti minőség problémáját is kiélezte. A két háború közt népszerűvé váló egyszerű nyaraló mint új építészeti műfaj számára azonban nem álltak rendelkezésre megfelelő előképek, ami az egyre inkább zavarossá váló összképben is megmutatkozott. A balatoni építészet minőségének javítására irányuló kezdeményezések élén jellemzően a budapesti székhelyű, nemzetközi tájékozottsággal rendelkező építészeket láthatjuk, de a harmincas évek publikációiban már egyre több helyi kötődésű építész vagy építőmester alkotását is felfedezhetjük. Közülük is kiemelkedik az építőmesterek regionális érdekvédelmét szervező Káldy Ferenc arácsi építőmester, építész.
A Balaton-partra nyaranta a fővárosból lejáró építészek mellett a helyi építészek és építőmesterek is részt vettek a regionális ügyekben. Közülük ki kell emelni Káldy Ferencet, aki építőmesterként, majd építészként a tervezéstől a kivitelezésig a szakmagyakorlás teljes vertikumát átfogta és épületeivel a korabeli építészeti irányzatoknak a helyi megoldásait adta. Kezdeti, balatonboglári tevékenysége idején szoros kapcsolatot alakított ki a bogláron nyaraló Kotsis Ivánnal. Kotsis nagy hangsúlyt helyezett a helyi kőművesek és építőmesterek szemléletének formálására. Mintaterveit az ő számukra is érthető, egyszerű elvek mentén alakította ki és személyesen is képezte őket. Káldyval a kapcsolata később barátsággá vált, és akkor is tartották a kapcsolatot, amikor Káldy Arácsra tette át a székhelyét. Káldy szemléletére nagy hatással volt Kotsis, az ő kapcsolatuk a nemzetközi tájékozottságú egyetemi tanár és a regionális hatókörben alkotó tervező-kivitelező közti tudástranszfer korabeli lehetőségeit is kirajzolja – olvasható Wettstein Domonkos írásában mely az Építész Fórumon jelent meg.
Káldy regionális ügyekben játszott szerepe elsősorban a helyi építészek és építőmesterek összefogásában és érdekképviseletében teljesedett ki. A Balatoni Szövetség műszaki bizottsága, a tó körüli okleveles építészek és építőmesterek támogatásával 1934 februárjában tartott ülést Balatonfüreden. A miniszternek címzett feliratukban először a vidéki építkezések minőségi problémáit elemzik, kiemelve, hogy a képzettebb építészek és építőmesterek nincsenek jelen. Ezzel szemben a Balaton az elmúlt években előnyös helyzetbe került: „Az okleveles építészek és építőmesterek letelepedésével az építőtársadalmon kívül elsősorban a balatoni építészet nyert sokat.”Ugyanakkor továbbra is rendkívül sok problémát okoztak a képzetlen kőművesek által emelt házak, nemcsak esztétikai, de műszaki szempontból is. Példaként listába szedték az elmúlt években történt baleseteket, födém és áthidaló leszakadásokat, amik a képzetlen szakemberek hibáira vezethetők vissza.
Javaslataikban megfogalmazták, hogy az emeletes házak építésére továbbra is csak a magasabb szakképzettségű építőmestereknek legyen jogosultságuk, a kőművesmesterek pedig még kisebb házakat se tervezhessenek. Felszólították a minisztert, hogy a képesítéssel nem bíró egyének részére építési vállalkozói ipari igazolványt a jövőben ne adjanak ki. Az ügy hitelesítőjeként Kotsis Ivánra hivatkoztak, ezzel személye – részben egyetemi tanári pozíciójából és tekintélyéből adódóan is – mintegy a regionális léptéket összefogva a helyi és az országos érdekek közötti közvetítővé válik: „kérje ki Kotsis Iván véleményét, aki a Balaton ügyét legjobban ismeri” – írják zárszavukban. A feliratnak érdemi következményei azonban nem lettek, az 1935-ben elkészülő Balatoni Szabályrendeletek a képesítéshez kötést nem rendezte, de az engedélyezési eljárások során a kontrollt szigorította.
A tópart turisztikai fejlődése 1937-ben érte el a csúcspontját, a háborús években azonban már visszaesés mutatkozott. Nemes Árpád 1941-ben a Magyar Építőművészetben összegezte a Balaton-ügy helyzetét. Cikkének illusztrálásához saját épületei mellett Káldy Ferenc alkotásait is felhasználta.
Írásában egy egységes regionális terv vízióját mutatta be, amely a helyi kezdeményezésekre építve alakítja ki az összképet. Bár a tervezés elindult, a háború elsodorta a kezdeményezést, és a politikai átrendeződés a korszak tóparti civil szervezeteit, köztük az építészeti kezdeményezéseket is megszűntette. A két háború közti időszak többszintű szakmai kapcsolatrendszere ugyanakkor rámutat: az összkép szempontjából nemcsak a kiemelkedő alkotókra, de a helyi kötődésű, regionális hatókörű szakemberek értő szerepvállalására is szükség van.