A balatoni kerékpáros szolgáltatások fejlesztésére nyert 1,2 milliárd forintos projekt megvalósításáról írt alá együttműködési megállapodást 13 szakmai szervezet pénteken Balatonfüreden.
Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke elmondta, hogy a forrás harmadát a 206 kilométeres balatoni bringakörön túl 600 kilométernyi új kerékpáros útvonal kijelölésére fordítják, bevonva a „vérkeringésbe” a háttértelepüléseket, a Balaton-felvidéket, a Kis-Balatont, és a dél-balatoni térséget is. Körülbelül ugyanekkora összegből három kiemelt szolgáltató-központot hoznak létre Balatonfüreden, Keszthelyen és Balatonföldváron, ezeknél egyebek közt lehet majd kölcsönözni, információt, műszaki segítséget, bicikli-szállítást, vagy túravezetést is kérni. A fennmaradó egyharmadnyi részt olyan marketingre, honlapra és egyéb reklámtevékenységre kívánják fordítani, amely a Balatont kerékpáros-paradicsomként mutatja be.
A fejlesztést a következő 22 hónap alatt kell megvalósítani.
Bóka István (Fidesz-KDNP), Balatonfüred polgármestere arról beszélt, hogy az aktív turizmus iránti igény meredeken emelkedik, így nagy fantázia van a kerékpáros turizmus fejlesztésében. Külön üdvözölte, hogy a projekt egységes turisztikai csomagot kíván létrehozni az egyébként három megyéhez tartozó üdülőrégióban. Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke kiemelte, hogy a tavaszi és őszi szezonban is kedvelt kerékpározás fejlesztése jól szolgálja azt a célt, amiért 5 éve elindították a Nyitott Balaton programsorozatot, hogy ne csak nyári, hanem egész éves attrakcióközponttá válhasson az üdülőrégió.
A Magyar Kerékpáros Szövetség, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt., a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Zrt. és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány alkotta konzorcium a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) Irányító Hatósága 2018. év végi döntése értelmében valósítja meg a projektet. A sikerért összefogók között vannak az érintett önkormányzatok, erdészetek, közútkezelő, hajózási társaság, vasút, nemzeti park, civil szervezet, turisztikai és vendéglátó szövetség.