A Balatonhoz érkezik a Fradi Kamion (MTI)

Bemutatták a Fradi Kamiont, amely pénteken el is indul balatoni kitelepülésekre. A hazai mérkőzések idejére még keresik a kamion állandó helyét, de erre augusztus 31-ig mindenképpen várni kell, addig ugyanis a Balatonon kezdi meg az országjárást.

A 20 méter hosszú, 2,5 méter széles, 4,5 méter magas kamion vezető fülkéjén a „Fradi” felirat mellett egy sas, míg a vontatmányon a címer, a támogató Groupama és az egyesület 1899-es alapítási éve látható.

A belsejében egy minikiállítást lehet megtekinteni olyan ereklyékkel, mint a futballbajnoki címért járó serleg, vagy éppen az olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang korcsolyája. Emellett egy szurkolói bolt is üzemel majd benne.

A belső kialakításhoz egy tonna faanyagot, 200 méter acél zártszelvényt, több száz méter vezetéket és 3500 csavart használtak fel. Az impozáns külső és belső megjelenést 600 négyzetméternyi fóliával biztosították.

A kamion előbb Siófokon, majd Keszthelyen, Vonyarcvashegyen és Balatonalmádiban lesz látható.