A Balaton szíve formálódott meg a vízben Zamárdiban (likebalaton.hu)

A Balaton szíve pénteken Zamárdiban rajzolódott ki. A szabadstrand előtti vízben 500 fürdőző alkotta meg kézenfogva. A várható viharos szél miatt szombat helyett egy nappal korábban szervezték meg a flashmobot. 

A Balaton szíve, amit 2022-ben alkottak meg a strandolók kézenfogva
Fotó: Döme Tamás – hivatalos

– A Balaton szíve szombat helyett pénteken jött létre, ugyanis a hétvégére szélviharos időt jósoltak, ami nem tette volna lehetővé az akciót – mondta a likeBalaton.hu-nak Gál Péter, a Balatoni Játszadalom főszervezője, akinek már nagy a tapasztalata a flashmob létrehozásában.

20 éve mindig megrendezik a Balatoni Játszadalom programjait, és amikor az időjárás engedi, mindig megalkotják a Balaton szívét is. Idén is 20 perc alatt létrejött a formáció.

A segítők arra kérték a résztvevőket, hogy fogják meg egymás kezét, majd két lépcsősoron bevezették a sorokat a Balatonba.

A vízben lévő szervezők pedig a megfelelő ponton zárták, vagy formálták az alakzatokat.

A cikk folytatása itt található.