A Balatoni Turizmus Szövetség szombaton tesztelte a Balaton legjobb fagyijait. A 2019. évi Balaton Fagyija versenyre 13 fagyizó nevezett, köztük négyen Veszprém megyéből. Az almádi Amaretto, a fűzfői Tutti Frutti és a veszprémi Völgy Fagyizó mellett, a versenyen kívül résztvevő tavalyi győztest, a füredi Bagaméri Fagyizót is felkeresték a bírák a hétvégén.
A Balatoni Turizmus Szövetség részéről Fekete Tamás alelnök és Radnai Nikolett járta végig a versenyre benevezett fagyizókat. Hozzájuk csatlakozott még Erdélyi Balázs budapesti cukrászmester, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének szakmai elnöke, és a 2018-as év Balaton Fagyiját készítő Márton Sándor is. A füredi fagyizós tavaly az „Anna-báli csemegével” nyerte meg a versenyt. – Nagyon érdekes és örömteli érzés most zsűritagként itt lenni, hiszen így több kollégát is megismerhetek, és minden évben egyre változatosabb, egyre érdekesebb fagylaltokat kóstolhatunk és tekinthetünk meg – mondta el az előző győztes.
A Balatoni Turizmus Szövetség már hatodik éve szervezi meg a nyitott Balaton sorozatot. A céljuk az, hogy új szezonokat – tavaszit és őszit – hozzanak létre a nyári szezon meghosszabbítása helyett. A Balaton Fagyija verseny ennek az akciónak a tavaszi felvonásában fontos elem, amelyre a Balaton kiemelt turisztikai térség területén működő cukrászdák és fagylaltozók nevezhetnek – mondta el Fekete Tamás a szövetség alelnöke.
A zsűrizés vezetője kiemelte, hogy elsősorban kézműves fagylaltokat szeretnének látni a versenyen, helyi termékekből és természetes alapanyagokból. A zsűri vizsgálta a megfelelő alapanyagok és technológia használatát, pontozta az ízek harmóniáját, a színt, az illatot, az állagot, a dekorációt, a kreativitást és a praktikumot is, amelyeket egy tíz pontból álló pontozó lapon értékelt.
A cikk folytatása és fotók itt találhatók.