A Balaton körül is kinyitnak a termelői piacok, közben érkeznek a védőmaszkok (MTI)

Újabb piacok nyitnak ki megfelelő óvintézkedések mellett vidéken, ahol az önkormányzatok gazdaságvédelmi intézkedésekkel igyekeznek segíteni a helyi termelőket és vállalkozásokat, valamint azokat, akik a koronavírus-járvány miatt elvesztették az állásukat.

 

Szombattól újra kinyit a hévízi és a keszthelyi piac, szigorú óvintézkedések mellett – közölte a két polgármester az önkormányzatok közösségi oldalán. A nyitvatartási időben – a jogszabályhoz igazodva – 9 és 12 óra között csak a 65 évnél idősebbek vásárolhatnak, az árusoknak is be kell tartaniuk egymástól a kétméteres távolságot, az árukat pedig nem lehet kézzel érinteni.

A Veszprém megyei Nemesvámoson helyi termelőknél vásárolnak az idősek segítői, akik korábban az önkormányzat alkalmazottjai voltak. Munkájukért megkapják eddigi fizetésüket és vásárlásaikkal hozzájárulnak a helyi gazdaság életben tartásához – közölte Sövényházi Balázs polgármester pénteken az MTI-vel. Elmondta, hogy öt területre osztották a települést, az öt segítő munkáját – összegyűjtve az idősektől érkező kéréseket – egy koordinátor irányítja. Az önkormányzat több mint 600 háztartásba juttatott el levelet, segítséget ajánlva a 60 év felettieknek. Továbbá folyamatosan készülnek a maszkok, mindemellett virágosításba kezdenek az önkormányzati alkalmazottak és az önkéntesek.

Nagykanizsára péntek délután megérkezett az az ötvenezer egészségügyi maszk, amelyet egy helyi vállalkozás a kínai üzleti kapcsolatai révén ajánlott fel a város önkormányzatának. Balogh László polgármester azt is közölte közösségi oldalán, hogy a jövő héten minden helyi háztartásba postán juttatnak el ingyenesen két-két védőmaszkot.