A Balaton-felvidék egészen más, mint aminek elsőre látszik (likebalaton.hu)

A Balaton-felvidék helyi közösségeit és jövőformáló kezdeményezéseit átfogó kutatással térképezte fel a TÁJTÉKA a Balaton-felvidéken.  

2021 októberében a Balaton-felvidék helyi közösségeit azok jó gyakorlatait, és jövőformáló kezdeményezéseit vizsgáló kutatás kezdődött a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében, a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) szervezésében, az ADI stúdió közreműködésével.

Ez a féléves kutatás egy hosszabb, kétéves TÁJTÉKA nevű projektet alapoz meg, amelynek eredményeiből 2023 őszére elkészül a három elemből álló „TÁJTÉKA – A Balaton-felvidék intelligens tájhasználati eszköztára” című elemzés. Az urbanistákből és építészekből álló kutatócsapat több mint négyszáz jól bevált gyakorlatot elemzett, amelyek személyes interjúk elkészítésével kerültek a felszínre. Néhol meglepő, a sztereotípiáknak ellentmondó tapasztalatokat szereztek a Balaton-felvidék tájhasználatával és közösségeivel kapcsolatban. A teljes kutatást ősszel publikálják.

A kutatók az általuk vizsgált negyven településen rendkívül sokféle adattal foglalkoztak, ami sokoldalú adatfeldolgozást is igényelt. Mintegy háromszázötven emberrel és szervezettel készítettek személyes interjút, a kiegészítő online kutatómunka során pedig kétszáznál több, a kutatás témájához kapcsolódó jó gyakorlatot és példaértékű projektet, illetve összeállították a vizsgált településeken aktív emberek és szervezetek csaknem kétszáz főből és szervezetből álló adatbázisát. A személyes interjúkat mélyinterjúk és helyzetértékelő workshopok is kiegészítették.

A cikk folytatása itt elolvasható.