A 2021-es ingyenpénz kapcsán Novák Katalin fontos bejelentést tett (napi.hu/Kossuth rádió)

A miniszterelnök szombati bejelentése értelmében február elsejétől már azok is részt tudnak venni az otthonfelújítási programban, akiknek nincs most meg a fedezetük erre – mondta Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth rádióban.

Eszerint 2021. február elsejétől egy olyan otthonfelújítási hitel indul, amelynek köszönhetően az otthon felújításának költségeit előzetesen, egy hitelen keresztül megkaphatják a banktól a családok, és utána a költségeik felét az állam visszafizeti helyettük, és csak a maradékot kell törleszteniük, legfeljebb tízéves futamidővel – mondta a miniszter az MTI beszámolja szerint.

A szombati bejelentés negyedik pontja szerint a gyereket váró és már nevelő családokat 6 millió forintos lakásfelújítási hitellel támogatják, ebből 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás. Ezt pontosította most Novák Katalin.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a családtámogatási elemek szabadon kombinálhatók, egyszülős családok számára is elérhetők és már egy gyermek esetén is, sőt a terhesség 12. hetét követően lehet élni a lehetőségekkel – írja a napi.hu.