A 2002-es lengyel buszbaleset áldozataira emlékeztek Balatonszentgyörgyön (mti)

A 2002-es lengyel buszbaleset áldozatainak emlékére lengyel-magyar szentmisét tartottak pénteken Balatonszentgyörgyön, majd Balatonberényben Mária-szobrot avattak a 7-es út balatonkeresztúri körforgalmánál – tájékoztatott az MTI.

2002. július 1-jén 20-an meghaltak, 31-en megsérültek, miután Magyarországon felborult egy Medjugorjéba tartó, lengyel zarándokokat szállító busz.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a balatonszentgyörgyi Szent György-plébániatemplomban, túlélők és hozzátartozók részvételével tartott szentmise után beszédében arról szólt, hogy a lengyelek és a magyarok hányféle szálon kötődnek egymáshoz, amit „kívülállók nem tudnak megérteni”.

Ennek a kapcsolatnak van fájdalmas eseményekben is megnyilvánuló része, ezek sorába bekerült a 2002-es tragédia is – tette hozzá.

Felidézte az emlékművön álló feliratot: „Távozásukat balsorsnak vélték, ők azonban békességben vannak.”

A templomból a résztvevők a baleset helyszínéhez, a balatonkeresztúri körforgalomnál felújított haranglábhoz vonultak, ahol a lengyel és a magyar himnusz eléneklése után közösen imádkoztak. Ezután Soltész Miklós, valamint Rónayné Slaba Ewa Maria, az Országgyűlés lengyel nemzetiségi szószólója és Bátori Zsolt, az Országos Lengyel Önkormányzat elnöke leleplezte a Mária-szobrot.

Az embernagyságút valamivel meghaladó méretű, fehér szobor – mint az a megemlékezésen elhangzott – a medjugorjei Szűz Mária-szobrot is megalkotó Felici művészcsalád munkája, amelyet ingyen, anyagárban készítettek el.

Az emlékhelyet a magyar kormány képviseletében Soltész Miklós koszorúzta meg, majd őt követték a Kaposvári Egyházmegye képviselői, Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete, a lengyel nagykövetség képviselői, a térség országgyűlési képviselői, magyarországi lengyel szervezetek, a közeli önkormányzatok képviselői, valamint virágokat helyeztek el lengyel zarándokok, túlélők és az áldozatok hozzátartozói.