Százesztendős Háry Kálmán, Balatonfüred legidősebb lakója, akinek a minapi meghitt családi, baráti ünnepségen átadta Orbán Viktor miniszterelnök emléklapját Bóka István polgármester, majd a város nevében gratulált az ünnepeltnek. A férfit az önkormányzat hatósági osztályának képviseletében köszöntötte Grám Anikó is.
A szellemi munkát örömként, a fizikait sportként éltem meg, a teremtett világ minden apró szépségéből és a szeretet megéléséből merítettem erőt ehhez a száz évhez, fogalmazott Háry Kálmán a születésnapi házi ünnepségen.
Elhangzott továbbá, az ünnepelt Körmenden született, majd 1956-ban Ausztráliában kezdett új életet. Közel hetvenéves volt, amikor elkezdett visszajárni Magyarországra, ahol édesanyja és testvére, később élettársa várta itthon. Kétlaki életet élt, több hónapot Balatonfüreden töltött, majd visszatért a 21 ezer kilométerre lévő kontinensre. Háry Kálmán tervezőmérnökként dolgozott, már gyermekkorában megkedvelte a rajzolást.
Ebből indult a képzőművészet, illetve a festészet iránti szeretete. Több városban is volt már kiállítása, alkotásaiból a születésnapi ünnepségen is lehetett látni több darabot. Élettársával, Kenyeres Zsuzsannával 32 éve ismerik egymást, aki idehaza intézte az ügyeket, tartotta a frontot, míg párja Ausztráliában tartózkodott. Az ünnepelt hat éve tért haza véglegesen, felszámolta a kinti életét, egy lánya és egy fia, valamint két unokája és öt dédunokája van. Napjait sok olvasással, sétával és pihenéssel tölti, és részt vesz a ház körüli munkákban is.
A teljes cikk itt elolvasható.