Szükség van fegyveres vadgyérítésre Szigligeten

„A lakosság kérésére ma este elkezdik Szigliget lakott részén a vadgyérítést, négy különböző területen. Tavaly először sikerült ezzel a megoldással csökkenteni a vadak által okozott károkat. Most ismét sok helyen túrják fel a az utakat, parkokat, kerteket és rongálják a kerítéseket a vaddisznók a településen, ez indokolja az intézkedést” – számolt be Balassa Balázs, Szigliget polgármestere a hirbalaton.hu-nak.

A polgármester (aki a Balatoni Szövetség elnöke is egyben) elmondta, a tavalyi szigligeti vadgyérítés hatékonynak bizonyult, egész nyáron viszonylag kevés vaddisznó bukkant fel a település utcáin, mégis csak tűzoltásnak számít ez a fajta megoldás. „Továbbra sem tisztázott, hogy ki a belterületi vadak gazdája” – fogalmazott. Hozzátette, szerencsés helyzetben van Szigliget, hogy ennek ellenére partner a megoldás keresésében a területileg illetékes vadgazdálkodó, rendőrség és nemzeti park.

Beszámolt arról is, hogy próbálkoznak vadbefogással is, egész évben két vadcsapda működik a településen, de az nem bizonyult elég hatékonynak. A fegyveres vadgyérítésnek része a vadak megzavarása is, vagyis nem feltétlenül kell kilőni az állatokat, mert ha sűrűn zavarják meg őket, maguktól odébb állnak – fűzte hozzá.

 

A hétfőn közzétett lakossági felhívás így néz ki:

„Tisztelt Lakosság!

A vaddisznók túlzott elszaporodása miatt 2019. december 3-tól december 20-ig, valamint 2020. január 6 és február 28 közötti időszakban, fegyveres vadgyérítés zajlik Szigliget területén, a lakosság kérésére. Az érintett területeket az önkormányzat a rendőrség és a vadgazdálkodó szakmai segítségével körültekintően jelölte ki annak érdekében, hogy ne történhessen semmilyen baleset.

A vadászati tevékenységgel érintett ingatlanoktól 100-100 méterre figyelemfelhívó táblákat helyeztünk el. A vadgazdálkodó szakemberei a vadmozgástól és az időjárástól függően határozzák meg, hogy a jelzett időszakban hétköznapokon, 19 és 24 óra között mely területen vadásznak.

Kérünk mindenkit, hogy ne tartózkodjanak a vadászattal érintett területeken!

Ne parkoljanak az érintett ingatlanokra és ne zavarják a vadászokat!

A mellékelt térképen pirossal jelölve látszanak azok a területek, ahol vadgyérítés zajlik.

Köszönjük megértésüket, az intézkedés az Önök érdekében történik!

 

Szigliget, 2019. december 2.

                                                  Balassa Balázs

                                                  polgármester”