A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 42 milliárd forint állami támogatást osztott szét a magyar szállodás szakmában. Vannak akik egymilliárdnál is több támogatást kaphattak – írja a nepszava.hu.
Az elmúlt napokban sorra jelentek meg az elektronikus közbeszerzési értesítőben azok szállodafejlesztési beruházáshoz kapcsolódó pályázatok, amelyeket a tulajdonos-beruházók a Rogán Antal miniszter felügyelete alatt működő MTÜ-től nyert kisebb-nagyobb, de inkább nagyobb összegből finanszíroznak.
A több száz pályázó névsorát az MTÜ egyetlen elektronikus dokumentumban tette közzé a honlapján. A nyertesek többsége jellemzően 10-20 millió forintos állami támogatás kapott, általában panziófejlesztésre, a boldogabbak már százmilliós nagyságrendű pénzeknek örülhetnek, ám milliárdos állami támogatást alig néhányan érdemeltek ki – írja a nepszava.hu.
A milliárdos támogatást elnyert pályázatok közös ismertetője, hogy ezeket a pénzeket egy-két éve létező, jellemzően pesti belvárosban bejegyzett projektcégek nyerték, és a tulajdonosi körben szinte mindig akad egy-egy közismert név.
Legutóbb épp az OTP Bank Nyrt. hirdetménye jelent meg uniós közbeszerzési értesítőben, amelyben a bank beruházót keresett balatonszemesi céges üdülőjük felújításhoz. Az MTÜ 536 millió forinttal segítette ki a pénzintézetet a vállalati hotel kipofozásban.
A legnagyobb, 2,99 milliárd forintos támogatást a TCSV (Tokaj Csurgó Völgy) Ingatlanfejlesztő Kft. nyerte el. A cég mögött a DLHG Invest Zrt. áll. A nepszava.hu információi szerint ide kötődő tulajdonosi kör, amely további 2,99 milliárdot könyvelhet el a szántódi „BalaLand Hotel – családi szálloda a Balaton közepén” című projektre – az MTÜ adatsora szerint.
Szíjj László épülő/felújítandó szállodái a Minerva Ingatlan esernyőalapon keresztül – két projekttel összesen 2,5 milliárd forintos támogatást nyertek. A két támogatott projekt a keszthelyi Baron Hotel (1,8 milliárdos támogatással) illetve soproni „Hotel Primus winehouse, conference & Spa” pályázata, amire 792 millió állami forintot ítélt meg a turisztikai ügynökség.
Jól pályázott a nyírségi Napkorról Nagy Péter többségi tulajdonában álló Pleasure 77 Kft. A cég 1,73 milliárd forintot nyert el a négycsillagos Superior Hotel kialakításra a Balaton melletti Gyenesdiáson.
A Vagács András József érdekeltségébe tartozó X. Center Irodaház Kft. 1,7 milliárdot kapott MTÜ-től a Royal Golf Hotel kialakításra, amelynek helyét nem közölte az turisztikai ügynökség, de a nepszava.hu korábbi 24.hu-s értesülésekre hivatkozva a balatonudvari golfpályát valószínűsíti az újszálloda helyszínéül.
Az MTÜ támogatási listáján még egy projekt az SZ. Z. Szállodafejlesztő Kft. kapott egy milliárd forinton felüli támogatást, egész pontosan 1,47 milliárdot az „Egyedi adottságú, vízparti 66 szobás 4 csillag superior besorolású új szálloda létesítése Balatonfüredre” projektjével. A cég Szabadics István vállalkozó tulajdonában van, akinek építőipari cégei rendre jól szerepelnek a közbeszerzési eljárásokon.
A teljes ciikk itt olvasható.