A héten a NAV bűnügyi nyomozói látogattak a józsefvárosi polgármesteri hivatalba – kezdi szerda délelőtti Facebook-posztját Pikó András kerületi polgármester. Az adóhatóság költségvetési csalás és okirat-hamisítás gyanúja miatt vizsgálódik, egy a korábbi vezetés alatt történt ügy, a balatonalmádi-káptalanfüredi gyermektábor felújítása miatt – írja a 444.hu.
A kerület káptalanfüredi gyermektáborának tao-támogatás felhasználásával, állami finanszírozásból, a Veszprém Handball Team Zrt.-vel partnerségben történt felújítása miatt folyik az eljárás. A feljelentést a mostani kerületi vezetés tette, miután hat lakópavilon építésére 378 millió forintnyi állami támogatást adott át az önkormányzat a klubnak, de az a mai napig nem tudott szabályosan elszámolni ezzel a támogatással. Pikó posztja szerint „a benyújtott számlák között rendre megjelentek olyan másolatok, melyeken már korábbi TAO támogatás terhére történt elszámolást tanúsító bélyegző szerepel”, így szerinte alapos a gyanúja annak, hogy több irányban is elszámolhatták ezeket a számlákat.
A posztban azt is megemlíti: a 378 millióból 96 milliót egy projektmenedzseri és tanácsadói szerződésre kívántak elszámolni. Ezt azzal a Park Consulting Kft.-vel kötötték, amely képviselője a korábbi kerületvezető bizalmasa. „Vajon hat lakópavilon építése milyen tanácsadói és projektmenedzseri teendőket indokolt 96 milliós értékben”, teszi fel a kérdést Pikó.
A teljes cikk ITT olvasható.