Gödry Zoltán Máté horgára egy 30,125 kg-os, 98 cm hosszú óriás akadt Balatonszepezden 2019. május 25-én, hajnalban. A történet külön érdekessége, hogy ugyanezt a halat ugyanez a horgász már négyszer is kifogta, de tavaly óta 3 kg-ot hízott a csodálatos élőlény a magyar tengerben.
Ez egyben a Balaton és Gödry Zoltán Máté rekordja is (Fotó: Gödry Zoltán)
A horgász a likeBalatonnak elmondta, hogy túrájuk harmadik napján sikerült a kapitális méretű pontyra akadni. Kötelezettségüknek eleget téve bejelentették a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkatársainak (a 20 kg feletti fogásokat jelenteni kell), akik elvégezték a hivatalos mérlegelést, majd ezután visszaengedték a tóba a hatalmas halat, így mostantól bárki próbálkozhat a kifogásával. Ez a pédányt, mondhatni, jól ismerik Balatonszepezd környékén.
A közgazdász Gödry Zoltán Máté, aki egyébként egy élelmiszer-nagykereskedést vezet Budapesten elárulta, hogy összesen négyszer fogta meg ugyanezt a halat, utoljára 2018 májusában, amikor 27,3 kilogramot nyomott. Az elmúlt egy évben közel 3 kg-ot gyarapodott a hal súlya.
– Sebinek neveztük el, mert van egy viszonylag jól látható sebhely a fején. A halakat egyedi pikkelymintájuk, vagy sérüléseik alapján lehet azonosítani. Mivel többen is megfogtuk már ezt a halat, Sebiként szoktunk rá hivatkozni.
– Hogy lehet mindannyiszor megfogni? Ennyire móhó lenne ez a hal?
– Jó kérdés! Igazából ezt nem tudja senki. Az biztos, hogy 3 kilogramos évi növekedést sok hal nem tud produkálni. Valószínűleg az átlagnál valóban mohóbb lehet, sokkal többet eszik, ezért tud így gyarapodni. Lehet, hogy ez az oka, hogy óvatlanabb és talán ezért is fogják meg ennyire gyakran.
– Mindig ugyanazon a területen lehet ezt a halat kifogni?
Igazából négyen fogtuk meg ezt a halat, és mindig 5-10 km-es körzeten belül. Viszonylag területtartók a legnagyobb pontyok, de ezt nem lehet egyértelműen kijelenteni. Én magam is fogtam olyan 20 kiló felüli pontyot, amit a következő évben megfogtak 70 kilométerrel arrébb, a Balaton másik végében. De ennél a halnál van egy bizonyos fajta territoriális viselkedés, és az elmúlt négy évben mindig ugyanazon a környéken fogtuk meg.
– Mit jelent önnek a Balaton?
– A balatoni környezet a szerelmem és a szenvedélyem. A horgászat nekem arról szól, hogy az egész Balatonnal és az itteni környezettel eggyé váljak, és minél közelebb kerüljek a természethez. De csak akkor tud az ember ilyen halakat fogni, ha nagyon odafigyel és rákoncentrál, hogy mi történik körülötte és tudja, hogy mi, miért, hogyan változik. Ez másként nem megy, csak ha az ember valamilyen szinten a részévé válik a környezetének. Nekem erről szól a horgászat.
Az legutolsó pontyrekordot 2018 októberében jegyezték fel, az akkori csúcsfogás 30,10 kg volt.
A likebalaton.hu teljes cikke itt olvasható.