241-en laknak a Balaton-felvidék bájos falujában (femina.hu)

A Balaton-felvidéki kis falu csodaszép: Dörgicse romjaitól mesés kilátás nyílik a környékre és tavasszal is kihagyhatatlan hely.

Balatonakalitól 5 kilométerre északra, a Balaton-felvidék gyönyörű középső szakaszán fekszik Dörgicse. A mindössze 241 fős falut nemcsak páratlan fekvése, de Árpád-kori romjai is különlegessé teszik a környéken. A falu népszerűvé vált a kirándulók és a Balatonnál nyaralók körében: amellett, hogy jól megközelíthető, a Dörgicsei-medence körüli magaslatokról gyönyörű panoráma nyílik a Balaton-felvidékre. Balatonfüredről busszal egy bő félórás úttal elérhető az ugyancsak idilli Pécselyen és Vászolyon keresztül.

Dörgicse múltja
A település érdekessége, hogy a területén több falu állt a múltban, melyek még a 13-15. századra tehetők. Az egykori falvak neveit máig őrzik a településrészek elnevezései – mutatja be a települést a femina.hu.

A mai Felsődörgicsét Szentpéterdörgicsének, Alsódörgicsét pedig Boldogasszonydörgicsének nevezték, Kisdörgicsét pedig Kisfaluddörgicsének és Szentmiklósdörgicsének, részben ide tartozik még az egykori Szarkadörgicse is. A településhez tartozott Akalidörgicse és Ságdörgicse is.

Három templomrom a múltból
A kis települések romjai máig állnak, és szabadon látogathatók a községben, a kirándulók nagy örömére. Alsódörgicse, vagy más néven Boldogasszonydörgicse nevezetessége templomromja, mely Mária, a Boldogasszony tiszteletére épült meg, emellett Becserhegy nevű, középkor óta ismert szőlőhegye és másik három hegye is kedvelt úti célja a túráknak.

Felsődörgicse másik neve Szentpéterdörgicse volt, itt ugyancsak áll egy templomrom, melyet egykor Szent Péter tiszteletére építettek. A település a Tihanyi Apátság és helyi nemesek kezében volt, Boldogasszonydörgicsével együtt egyházi szerepet is betöltött.

Kisdörgicsén, az egykori Kisfaluddörgicse területén az ugyancsak műemléki védettséget élvező, 12. századi templomot és a pusztatemplomi dűlőt is látni kell. Noha ez a legkisebb a három rom közül, csak egy oldalfala maradt meg boltíves ablakocskákkal, a környezete pazar.

A Pécselyről vezető út felől még egy 18. századi barokk kőhidat is megcsodálhatnak a kirándulók. A településen több népi présház és pince, valamint műemléki lakóépület is áll, és természeti látnivalói is csábítóak: a környéken triász sziklafal és ördögszántás is van, de egy kis túrával Mencshely határában még egy vulkánkráter, valamint a Kossuth-kilátó is elérhető.

Külön program lehet a Dörgicsei Levendula Major meglátogatása, a Levendárium bemutatókertjében ugyanis 18-féle levendula nyílik. Már most nyitva tartanak, de a községben minden év júniusában levendulafesztivált is szerveznek, valamint a feldolgozott termékek is megvásárolhatók itt, jelenleg hétköznaponként délelőtt 10 és délután 3 óra között.

A Nivegy-völgy csodás kis falvai

Dörgicsétől egy karnyújtásnyira fekszik a Nivegy-völgy, melynek gyönyörű falvai egy szempillantás alatt elvarázsolják az utazókat.