2023-ra készülnek a bakonyi falvak (vehir.hu)

Megkezdődött a kéthetes terepmunka azokban a bakonyi falvakban, amelyek részt vesznek az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program Semmi különös? A Bakony ékkövei! című projektjében.

Az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program keretében a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete négy bakonyi településre – Bakonynánára, Borzavárra, Jásdra és Nagyesztergárra – küld négy-ötfős szakértői csapatokat, akik két hetet töltenek a településeken. Ez idő alatt felmérik a falvak kulturális örökségeit, hagyományait, természeti és épített kincseiket, amelyek jó alapul szolgálhatnának a turizmus fejlesztéséhez és az EKF évében megteremtendő, majd a későbbiekben is fenntartható programokhoz – írja a vehir.hu.

A négy érintett település képviselői vasárnap Jásdon találkoztak a szakmai stábbal egy nyilvános rendezvényen. Szabó Mariann projektvezető a helyszínen elmondta: céljuk a térség értékeinek feltárása és hosszútávú hasznosítása. Arra kíváncsiak, mi teszi vonzóvá az ott élők számára a községüket, és ezt a vonzerőt hogyan lehetne megfogalmazni és bemutatni a világ számára is? Szeretnének a balatoni régióban hálózatot építeni a települések között – és ebbe a hálózatba a Bakonyt is bevonják.

A következő hetekben négy-ötfős kutatócsoportok végeznek terepmunkát az érintett falvakban, a szakemberek között szociológust, történészt, geológust, turisztikai szakértőt, közgazdászt is találhatunk. A településenként két-két hetes munka eredményeiről nyár végén – ősz elején egy nyilvános rendezvényen számolnak majd be, a megfogalmazott tanulságok pedig alapját jelenthetik majd annak a pályázatnak, ami révén a települések 2023-ban bekapcsolódhatnak az Európa Kulturális Fővárosa program vérkeringésébe.

A vasárnapi összejövetelen Ovádi Péter parlamenti képviselő az együttműködő falvakat méltatta, amelyek többször bizonyították már, hogy képesek valóra váltani az álmaikat.

A Bodzaház udvarán jó hangulatban telt a délután: a jelenlévők kerekasztal-beszélgetésen tájékozódhattak az EKF további bakonyi programjairól, a játékos kedvűek kvízen tehették próbára tudásukat, az estet táncház és malacsütés tette teljessé. A rendezvényen bemutatkoztak a négy település kulturális csoportjai: a jásdi iskola diákjai, a bakonynánai Wasserfall Harmónikaduó és a Dalnokok, a borzavári népdalkör valamint a nagyesztergári székhelyű Ritmus, Tánc és Mozgásművészeti Egyesület.