2020 a balatoni strandturizmus éve (magyarnemzet.hu)

A turisztikai szakemberek és a helyi önkormányzatok szerint a Balatonnál idén is a „strandturizmusban” lesz a legnagyobb fejlődés. Ezt megalapozzák az állami támogatások: kezdetben a fizetős fürdőhelyek költségvetését a Magyar Turisztikai Ügynökség tavalyelőtt kiegészítette több milliárd forinttal, 2019-ben pedig – fenntartva a fejlesztési lendületet – további hárommilliárd forint állami injekciót kapott tizenöt Balaton-parti település harminc szabadstrandja – készített számvetést a magyarnemzet.hu.

A Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. tavaly decemberben csúszdák korszerűsítésére írt ki 700 millió forintos pályázatot, ebből tizenkét tóparti önkormányzat, illetve magánüzemeltető kaphat legfeljebb százmillió forint vissza nem térítendő támogatást. Ezenkívül az idén év végéig tizennyolc uniós forrásból finanszírozott turisztikai célú fejlesztés, illetve beruházás valósul meg Balatonfüreden, Hévízen, Badacsonyban és Tihanyban. Emellett várható pályázati forrás a térségben működő százhúsz panzió, illetve tíz szálloda felújítására, továbbá öt vagy hat exkluzív hotel építésére is.

A beruházások eredménye hamar meglátszik, az ország legnépszerűbb üdülőövezete nyáron évről évre egyre több turistával telik meg. Az előző nyaralási szezonban például a szigligeti és az alsóörsi strandot több mint 130 ezren keresték fel, a balatonlellei Napfénystrand és élményfürdőnek 160 ezer vendége volt, míg a siófoki Nagystrand pénztáránál 200 ezren, a gamászainál 20, a sóstóinál pedig 45 ezren váltottak jegyet.

A strandturizmus nyertese egyúttal a vendéglátóipar, sőt közvetetten a kiskereskedelem. Tipikus példái ennek a fürdőhelyeken vagy azok közelében lévő büfék, lángossütők, mozgóboltok, bisztrók, éttermek, pizzériák, teraszok, cukrászdák mellett a helyi nagyáruházak, kisboltok jellemzően fölfutó forgalma a napsütéses nyári napokon. Ami pedig a legkedveltebb hazai üdülőhely megközelíthetőségét illeti, hamarosan teljes egészében átadják a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő kétszer két sávos 67-es utat. Eközben zajlik a tó északi partja vasútvonalának korszerűsítése és a Budapest–Balaton kerékpárút építése.

Ezzel együtt nem csupán a Balatonnál újulnak meg a fürdőhelyek. Mintegy 300 millió forintból korszerű látogatóközpont, rendezvénytér épült és megújult az üdülőterületi úthálózat Csongrádon, a Körös-torokban – közölték a napokban. A Hármas-Körös és a Tisza összefolyása Csongrád térségének fontos attrakciója. Az MTI felidézi, hogy a Körös-torok tengerpartra emlékeztető homokpadja sokak szerint a legszebb folyó menti strand az országban.