Azt mondják, minden kezdet nehéz. Nos, a balatoni hajózásra ez minden szempontból igaz volt, mégis közel két évszázada élvezhetjük a tavon suhanó hajókat a személy- és teherforgalomban egyaránt.
Széchenyi István… a Balatont is az évszázadokban gondolkodó államférfiú szemével nézte és elsőként ismerte fel Európa egyik legnagyobb tavának rendkívüli jelentőségét. 1846-ban megjelent röpirátában, a ,,Balatoni gőzhajózás“-ban nagyszerű képet fest „egy szebb jövendő tavaszkoráról“ — amely megnyílik a Balaton előtt— „lebegjen csak egyszer rajta gőzös …“
Széchenyi jól tudta, hogy minden ilyen terv legfontosabb kelléke a gazdasági alapok megteremtése. Az’ akkori magyar társadalom pénztelenségének fő oka pedig az ősiség intézményében rejlett.
Az ősiség (latin aviticitas, ius aviticum) az 1848 előtti magyar jogban a nemesi birtok öröklési és elidegenítési szabályrendszere volt. Egyenesági fiúörökös hiányában a rokonság, a nemzetség örökösödését biztosította a koronára való visszaáramlással szemben, és érvénytelennek tekintette a hatálya alá eső – öröklött – birtok eladását, eladományozását vagy örökül hagyását. Nem vonatkozott az örökhagyó által nem örökléssel vagy osztállyal szerzett birtokra. A törvényt I. Lajos magyar király hirdette ki 1351. december 11-én. (Forrás: Wikipedia)
Az ősiség aláásta a hitelképességet. Bizonytalanná tette a birtokos jogállását, és kibogozhatatlan perek szövevényével akadályozta az egészséges fejlődést.
A balatoni gőzhajózás megteremtéséhez szükséges 150 000 Ft alaptőkével (mai értéke megközelítőleg 650 millió forint) kapcsolatban pedig még ezt írja röpiratában : — ,,. . .az egész vállalat kikerülne azon pénzből, amit egy nyaranta prédálnak el Füreden szerencsejátékban. . . s minden esetre kikerülne a Füreden nem ritkán megforduló néhány főúr zsebéből is, ha a magyar gazdagabb osztály általában nem volna olyan fecsérlő természetű.“
A cikk folytatása itt elolvasható.