175 éve indult a balatoni hajózás 3. rész – A többfunkciós Siófok katamarán (likebalaton.hu)

A Siófok katamaránt, a Balaton második legnagyobb személyszállító hajóját 1977-ben építették a MAHART újpesti hajójavító üzemében, majd egy évvel később a Sión érkezett a Balatonra. 2016-ban tejes felújításon esett át, még a formája is megváltozott, áramvonalasabb külsőt kapott.


Mindkét szinten körbesétálható fedélzetekkel, alul üveg­padlóval, felül panorámás bárral, valamint szélvédett pihenőhelyekkel felszerelt, kiváló kilátást nyújtó első terasszal rendelkezik.

2016-ban ez lett Magyarország első teljesen akadálymentesített hajója, a két fedélzeti szint között ugyanis lépcsőlift működik, és helyet kapott egy mozgássérültek számára kialakított vizesblokk. Mindemellett kerékpártárolóval is bővült a katamarán.

Az 1970-es években nagy újdonság volt
A hetvenes évekre alaposan fellendült a Balaton idegenforgalma, ezért úgy döntöttek, hogy egyedi tervek alapján Budapesten két, merőben új­szerű, 500 személyes katamarán épül. A Badacsony és a Siófok katamaránok ma is kiveszik a részüket a leg­nagyobb forgalmú útvonalakon.

Az Esti Hírlap így írt róla 1978 májusában:

Sok újdonság várható már az idén a Balatonon, általában a személyhajó­zásban. A tavon munkába áll a Siófok nevű katama­rán — kéttestű — hajó. Egy-egy útjára 400 utast fogad fedélzetén. Az új tí­pusú hajó felszerelésében a szakemberek felhasználták a magyar járműipar sokfé­le korszerű berendezését. A biztonságosabb, az utasok­nak kényelmesebb kikötést például elektromágneses eszköz könnyíti.

A Természetjárás – turista magazin pedig így számol be róla 1978 júniusában:

Nemrég érkezett meg a Balatonra a 400 személyes katamarán. A „Siófok” el­nevezésű kéttörzsű hajó, amely a MAHART újpesti hajójavító üzemében ké­szült, az alacsony Sió hi­dak miatt csak a főfedélzeti utastér magasságáig épült meg. A még csak részben elkészült hajót, a Sió felduzzasztását kihasználva úsztatták a Balatonra. A MAHART újpesti üzem- igazgatóságának dolgozói Siófokon folytatják a hajó­építést és fejezik be a sze­relési munkálatokat.

A cikk folytatása itt található.