175 éve indult a balatoni hajózás – 2. rész: az első gőzös, a Kisfaludy (likebalaton.hu)

Somogy, Zala, Veszprém, a három balatoni vármegye közönségének nagy érdeklődése mellett 1846. szeptember 21-én bocsátották vízre Balatonfüreden a régi Stefánia Clubház mellett, a kerek templomtól levezető úsztatón – a reformkor vezető egyéniségeinek jelenlétében – az első balatoni személyszállító hajót, a Kisfaludy gőzöst. 


Már hónapokkal előbb igencsak feltűnést keltett az Óbudai Hajógyárból hatalmas lovakkal, széles gyári társzekereken levontatott, előre elkészített hajórészek szállítása. A környék népe nem kis kíváncsisággal kísérte az előkészületi munkálatokat. Eötvös Károly színes érdekes leírást ad könyvében az építés mozgalmas életéről.

“A gőzhajó egyes részeit Angliában csinálták, tengeren át Triesztbe hozták, s nagy termetes német lovakon Füredre szállították. A hajótest Füreden készült, néhány trieszti és egy csomó komáromi hajóács kezével. A száz meg ezer darab hajó- és géprészlet ott volt lerakva a parti gyepen. Természetesen vasból minden darab”

A szorgoskodók között ott látjuk Széchenyi Istvánt és baráti körét. Lejött Pestről gyorskocsival a Lánc-híd-építő Clark, az óbudai gyár mérnöke, Massion, ott van az ösküi születésű titkár, Tasner Antal és természetesen a Dunántúl népe, a füredi fürdővendégek koszorúja. A Kisfaludy építésénél ott aggodalmaskodik Hertelendy Károly, a hajózási vállalat lelkes szervezője is.

“Sietnünk kell, mert mi szalmalánggal fűtünk”, — mondja Széchenyi és az ő mohó munkakedve még a pipázó megyei hatalmasságokat is elragadja. Az elhatározástól a megvalósulásig így mind össze egy év telik el. Aztán Széchenyi születésnapján szeptember 21-én ott ring az őszi balatoni ködben, a füredi öbölben a szép karcsú Kisfaludy, — bár egy kicsit ,,dunai” formája van.

Egykori rézkarcok, metszetek örökítették meg a hajót, amely egyúttal a balatoni fürdőkultúra megindulását is szimbolizálja. Innen kellene számítanunk a balatoni fürdőélet keletkezését, de az utána jövő szabadságharc eseményei elfelejtették velünk e nevezetes dátumot.

A Kisfaludy elkészülte idején igen kalandos volt a közlekedés, és ha nem is kellett már félni a bakonyi betyároktól, de mégis viszontagságos utazás volt a pesti Nagy Pipától és a Tigris vendégfogadótól a füredi Horváth házig tartó kocsizás. Reggel 6-kor indult a gyorskocsi, 2 órakor volt Kenesén és este 5-kor ért Füredre. Két 8-10 személyes gyorskocsi volt. A Lobmayer- és az Oberhäuser János-féle.

1846-tól kezdve az utasok most már mind a kenesei hajóllomáson szálltak fel a Kisfaludy gőzösre és innen jöttek Füredre, ahová kocsijuk csak később érkezett be. A Kisfaludy első útján, a kenesei hajóhídnál elhangzott üdvözléskor mondotta Széchenyi: “a beszéd hosszú, a híd rövid”

A Kisfaludy gőzösre a kis víz miatt sokszor csak csónakról lehetett beszállni.

A cikk folytatása itt elolvasható.