13 igazolt koronavírusos fertőzött van Keszthelyen (zaol.hu)

13 fertőzést igazoltak a tesztek annak az 50 főnek az esetében, akiket még április 4-én köteleztek arra, hogy vonuljanak hatósági házi karanténba Keszthelyen. Erről a település polgármestere, Nagy Bálint tájékoztatta a zaol.hu-t.


Mivel a Keszthelyi Televízió egyik munkatársánál is bebizonyosodott a fertőzés, az illetékes járványügyi hatóság a szükséges kontaktvizsgálatok mellett a stúdió teljes fertőtlenítését is elvégezte.

Nagy Bálint tájékoztatójában szerepel az is, hogy a  veszélyhelyzet óta működő önkormányzati szociális ellátást eddig 152 fő vette igénybe. Szociális étkezéssel 86 főt, gyógyszerkiváltással 20 főt, csekkbefizetéssel 5 főt segítettek.

A segítséget igénylők telefonon a 83/505-518 számon vagy az alábbi e-mail címen kérhetnek segítséget: ellatas@keszthely.hu.

Az önkormányzat a hét elején elkezdte a keszthelyi buszmegállók fertőtlenítését, melyet minden nap elvégeznek.

Nagy Bálint felhívta a figyelmet arra is, hogy a vírus tömeges elterjedésének megakadályozása érdekében a keszthelyi Balaton-partot kordonokkal zárták le csütörtöktől a hétvégéig.

További részletek itt.