Zséda Balatonfüreden: Egy Vaszary a Vaszary Villában (veol.hu)

A mindennapok, egy dallam, egy emlék ihletnek például, amit mások is megélnek az életben, így dalaim egy életen át őrzik, viszik az emlékeket, érvelt az éneklés mellett Zséda, teljes nevén Zsédenyi Adrienn, többszörös Fonogram- és EMeRTon-díjas énekesnő, a magyar könnyűzenei élet egyik legsikeresebb női előadója.

Zsédáról kiderült az is, hogy elkezdte nyolcadik lemezét, és szenvedélye a kávézás. Fontosnak tekinti az írást is, évente összeállít egy kalendáriumot, idén tizenkettő magyar divattervezővel beszélgetett a színek varázslatos világáról, arról, hogy egész évben a legjobb formánkat hozhassuk, és megvalósítsuk terveinket – számol be a veol.hu.

Az énekesnő a rá jellemző derűvel, kedvességgel, végtelen harmóniával érkezett Balatonfüredre, ahol a Vaszary Villában, tárlatvezetésen tekintette meg „Lesznai Anna és Zoób Kati találkozása” című kiállítást. Mórocz Anikó, a Füred Televízió szerkesztője aztán rendhagyó módon beszélgetett vele, amikor Lesznai Anna magyar költő, író, grafikus, iparművész, 1900-as évek elejének egyik meghatározó személyisége naplórészleteit, meséit felidézve szembesítette a művészt többek között a művészettel, hivatással, otthonnal, a nőiséggel, szerelemmel, az ihletnél a környezet szerepével. Zséda úgy érzi, Lesznai kora közelebb áll hozzá, mint a mostani, egyebek mellett értékrendjét tekintve. Lesznai korában a művészetekre is nagyobb hangsúly helyeződött, a művészek valószínűleg jobban tudtak érvényesülni. Megjegyezte, tévét szinte egyáltalán nem néz, mert számára kevés a tartalmas műsor. Keresi a szellemi feltöltődést, akár egy jó könyvben, illetve a képzőművészetben, például egy festményben.

-Rokoni szálak fűznek a Vaszary családhoz, akik eredetileg Zsédenyi nevet viseltek, utalt elődeire az énekesnő. Zséda azt mondta, egész életében meghatározó számára családja értékrendje, szorgalmas, kreatív szülei, magyargencsi születésű édesapja, és pápai édesanyja, illetve a tudás, a hit, a természet, és nagyon jó hatással volt rá az is, hogy mindig éltek velük kutyák.

–„A nő alkalmazkodó, mindig egy ölelésnyire áll” Lesznai idézet kapcsán Zséda kifejtette, egy egészben gondolkodik, a harmóniára törekszik, az összkép a fontos, a nap nála gyerekről, a munkáról szól. Utóbbinál a feladatokat kitalálja, csapatával megbeszéli, alapvetőnek tekinti a kreativitást. A lemez a megjelenésénél már jóval korábban elkezdődik. A szöveg számára nagyon fontos, azt a dal arcának tekinti, amiatt is lépett ki 2000-ben a Cotton Club Singersből, mert hiányzott neki, hogy magyarul énekelhessen. Nem vágyott arra, hogy nemzetközi sztár legyen, ehelyett a magyar nyelvet választotta. Legtöbb dala a szerelemről szól, kezdetekben, pályája elején nagyon lírai vonalat képviselt, de közben, illetve az évek alatt –ahogy fogalmazott- felnőtt. Úgy mondta, hogy jó emberré, értékes nővé szeretne érni, aki emberileg és szakmailag is rendben van. Pályáján alapvető szerepe van környezetének, így például az emberek, a táj látványa, vagy egy kiállítás is ihletet ad neki.

-A mindennapok, egy dallam, egy emlék ihlettek, amit mások is megélnek az életben, így dalaim egy életen át őrzik, viszik az emlékeket, érvelt az éneklés mellett.

Zséda tizennégy éves kora óta színpadon áll, pályáját korszakok jellemzik, a teltházas Papp László Sportarénában nézők előtt állni – ahogy mondta- hab volt a tortán, de az egyzongorás előadás is fontos számára. Egyik koncertjét idézve megjegyezte, egy kislány odament hozzá, és azt mondta neki, „azért szeretlek, mert neked Zsédából van a mosolyod”. –

Ennek nagyon örültem, mert a gyerek igazán meglátja a belülről jövő, őszinte mosolyt. Ehhez viszont harmóniára van szükségem, érvelt az énekesnő. A kérdésre, hogy miért nem színésznő lett inkább, leszögezte, amikor találkozott az első kottával, azonnal érezte azt a szabadságot, amit csak az éneklés adhat az embernek. A felvetésre, hogy mit jelent számára advent, a karácsony, úgy válaszolt, hogy már elővette, énekli karácsonyi dalait. A rengeteg koncert, show után, amelyek valamennyi napját jellemzik, az ünnep alatt pár nap csendesség következik életében, és „az ünnep nálunk eljön, nem megérkezik”, idézte édesapját.